
Fotó: Gergely Imre
Visszafogottabb, de más szempontból nagyobb ívű lett a gyergyószentmiklósi Örmény Művészeti Fesztivál.
2020. szeptember 13., 11:302020. szeptember 13., 11:30
A 10. évfordulóhoz illően nagyobb, színesebb fesztivált szeretett volna rendezni a gyergyószentmiklósi magyarörmény közösség, ám a járvány felülírta az elképzeléseket. Mégsem mondták le teljesen a megszervezését, hanem alkalmazkodtak az adott lehetőségekhez. A találkozás nem maradt el, hanem az online térbe költözött a hétvégén.
Amint Kulcsár László, a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület vezetője elmondta,
Fotó: Gergely Imre
Várták őket személyesen is, de erre a jelenlegi helyzetben nem kerülhetett sor. Élő online bejelentkezés révén azonban létrejött a találkozás.
Fotó: Gergely Imre
A közösségi ház termeiben kiállítások nyíltak meg, a kertben pedig az örmény konyha különlegessége, churut és más finomságok készültek. A közönség örmény táncbemutatót is láthatott gyergyói fiatalok előadásában, az új örmény ruhákban. A 10. Örmény Művészeti Fesztivál vasárnap a hagyományos örmény búcsúval zárul.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!