Hirdetés
Hirdetés

Az önerőből épülő tér, ahol minden korosztály megtalálja a megfelelő kikapcsolódási lehetőséget

Folyik a munka. Jövő hétvégére elkészül az új játszótér •  Fotó: Beliczay László

Folyik a munka. Jövő hétvégére elkészül az új játszótér

Fotó: Beliczay László

Minden korosztályt kiszolgáló, játszóelemekkel, sporteszközökkel, padokkal és asztallal felszerelt játszótér épül a székelykeresztúri Dávid Ferenc lakótelepen, ahol az ifjúsági tömbházlakások is találhatók. Az építkezés hamarosan befejeződik.

Fülöp-Székely Botond

2021. november 25., 11:302021. november 25., 11:30

Összesen 350 ezer lejt fordít saját költségvetéséből egy játszótér megépítésére a székelykeresztúri önkormányzat, amelyet a Dávid Ferenc lakónegyedben valósítanak meg – nyilatkozta lapunknak Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere. Mint mondta,

nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen egy fejlődőben lévő lakótelepről van szó, ahol a környező házakon kívül jelenleg két – két-két lépcsőházzal rendelkező –, a bérlők által átvett ifjúsági tömbház van, és újabb harminc lakás épül.

Utóbbiakat hamarosan át is adják, jelenleg az áram bevezetésére várnak. Összességében szeretnék, hogy minél jobb környezetbe költözhessenek a fiatalok. A játszótér egyébként nincs messze a Kossuth Lajos, illetve az Orbán Balázs lakótelepektől sem, így onnan is átsétálhatnak a lakók.

Hirdetés

Koncz Hunor János közölte, a játszóelemeken kívül kinti sporteszközöket is felszerelnek, ugyanakkor padok és asztalok is lesznek azoknak, akik megpihennének, esetleg társasjátékoznának. Ennek a lényege, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget a téren.

Idézet
A gyerekek játszhatnak, a fiatalok sportolhatnak, ugyanakkor az idősek is kikapcsolódhatnak

– fogalmazott. A felszerelt eszközökkel kapcsolatban rámutatott, ezek mind jó minőségűek és időtállóak, néhány éve ugyanis már vásároltak hasonló felszereléseket – amelyeket a kisváros más pontján helyeztek el –, azok pedig jelenleg is jó állapotban vannak.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A gyerekek biztonságára is gondoltak, ezért

a kerítéssel körbevett játszótéren gumiszőnyegeket helyeztek el, hogy ne sérüljön meg senki.

Koncz arra is kitért, hogy szerencsére még az építkezési anyagok megdrágulása előtt sikerült megrendelni a szükséges elemeket egy magyarországi cégtől, ám azok legyártása és leszállítása mostanig elhúzódott. A lényeg az, hogy a kivitelező azt ígérte a városvezetőnek, hogy jövő hét végéig befejeződik az építkezés, így a Mikulás elhozza a gyerekeknek az új játszóteret – tette hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés