
Fotó: Gergely Imre
Jelentős mértékben megnövekedett mind a keretösszeg, mind pedig az igényelhető támogatások mértéke a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (továbbiakban BGA) új pályázatai esetében. Cél, hogy olyan nagyobb léptékű pályázatok szülessenek, amelyeknek komoly hozadéka lehet a magyar nemzetpolitika céljainak szempontjából.
2020. január 07., 17:112020. január 07., 17:11
2020. január 07., 17:142020. január 07., 17:14
A BGA ezekben a napokban székelyföldi pályázati tájékoztató körúton ismerteti a kiírásokkal kapcsolatos újdonságokat erdélyi leányvállalata, a BGA Pro Transilvania vezetőinek segítségével. A körút Gyergyószentmiklóson kezdődött kedden délelőtt, majd délután Székelyudvarhelyen folytatódott.
A magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság programjaihoz kapcsolódó,
– hangzott el Geréb László ügyvezető felvezetőjében a gyergyószentmiklósi tájékoztatón.
Az erdélyi pályázók idén is két kiíráson vehetnek részt, azaz a BGA központi kiírásán, illetve a regionálisan, amelyet célzottan erdélyi pályázók használhatnak ki.
Komoly változás a korábbi évhez képest, hogy
a központi kiíráson tavaly legtöbb 2 millió forintos támogatást nyerhetett el egy pályázat, idén ez a felső érték már 10 millió forint;
a regionális, erdélyi kiírásra múlt évben benyújtott pályázatokban legtöbb 500 ezer forint volt elnyerhető, most pedig most 300 ezer és 3 millió forint közti értékű pályázatokat támogatnak.
A keretösszeg idén a központi kiírásnál 1 milliárd, az erdélyi regionálisnál 420 millió forint. Nagyon fontos tudnivaló, hogy
Idén három tevékenységi körhöz nyerhető támogatás:
a magyar közösség céljait szolgáló kulturális, oktatási programok és ahhoz kapcsolódó programok támogatása, amibe beleértendők például a magyar történelmi és kulturális örökség ápolása, regionális vagy helyi jelentőségű kulturális, hagyományőrző, sport- és szórványprogramok támogatása, köznevelési, oktatási programok támogatása, és szakképzési, felnőttképzési, felsőoktatási programok is;
a magyar közösség céljait szolgáló írott és elektronikus média, kiadványok támogatása;
civil szervezetek, egyházak, belső egyházi jogi személyek, intézmények működése, valamint a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések támogatása, regionális vagy helyi jelentőségű oktatási, kulturális, közművelődési célokat szolgáló infrastrukturális fejlesztések támogatása is.
Az erdélyi regionális kiírás esetében a pályázatok benyújtási határideje: 2020. január 30, 14 óra (közép-európai idő szerint). A központi kiírás esetében a határidő 2020. január 31, 14 óra (közép-európai idő szerint).
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a NIR online felületén, mely elérhető ITT, vagy az Alapkezelő honlapján.
Ugyanitt találhatók további információk is a pályázatokkal kapcsolatban.
A pályázati tájékoztató körút további székelyföldi helyszínei és időpontjai
Január 8. szerda, 11 óra: Sepsiszentgyörgy, Sapientia EMTE Tanulmányi Központ, Csíki utca 20.;
Január 8. szerda, 16 óra : Csíkszereda, Sapientia EMTE Nagy Aula, Szabadság tér 1.;
Január 8. szerda, 13 óra: Marosvásárhely, Sapientia EMTE, Marosvásárhely/Koronka 1C. sz., C épület C07 előadóterem.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás