Hirdetés
Hirdetés

Az oktatás digitalizációját célozza az egyik legnagyobb Hargita megyei európai uniós pályázat

Képünk illusztráció •  Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Csíkszeredában tartották a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség második negyedéves soros ülését. A több órás találkozót követően Borboly Csaba megyei tanácselnök mint az ülés alelnöke, illetve Simion Crețu, az ügynökség vezérigazgatója számolt be Hargita megye helyzetéről.

Korpos Attila

2020. július 15., 17:242020. július 15., 17:24

A hat megyét (Hargita, Kovászna, Brassó, Maros, Szeben és Fehér) tömörítő Központi Régió ülésén a Hargita megyét érintő, 2021–2027-es időszakban elérhető és megpályázható európai uniós projektek kerültek előtérbe. A tanácselnök elmondta,

a decentralizáció útján próbálnak továbbra is haladni: a társulásban részt vevő megyék a pályázatok elbírálásakor nem függnek majd az ország más megyéinek döntéseitől.

„Hargita megye esetében sajnos kijelenthető, kevesebb támogatást kaptunk az elmúlt hatéves ciklusban a többi megyéhez képest. Tisztában vagyunk vele, hogy a fejlettebb megyékkel nem tudjuk felvenni a versenyt, mi mégis

Idézet
szeretnénk szélesebb körű támogatást kiharcolni”

– tudatta Borboly. Példaként felhozta, amíg Csíkszereda városi buszparkjának a megújítására nagyjából tíz járműre lenne szükség, addig Brassó esetében ez a szám akár több tízszerese is lehet ennek. „Így már érzékelhető, hogy a kisebb uniós projektek nem tudnak versenyre kelni a nagyobb városok által megcélzott támogatásokkal” – magyarázta.

Hirdetés

Az ülésen bemutatták azt a tervezetet, amely az oktatás digitalizációját célozza Hargita megyében. A tervek szerint a 82 millió eurós támogatási összegből a megye összes 1–8. osztálya korszerűbb felszerelésekkel gazdagodna, ugyanakkor a pedagógusok szakmai felkészültségének színvonala is emelkedhetne.

Borboly Csaba •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Borboly Csaba

Fotó: Veres Nándor

A javaslatok terén Borboly megemlítette, a mobilitás és infrastruktúra fejlesztésével a kerékpárutak és azok kihasználtsága háttérbe szorul. „A fenntarthatóság érdekében lehetőséget kell biztosítanunk, hogy minél több kerékpárút valósuljon meg a megyében. A kitermeléssel és feldolgozással foglalkozó kis- és középvállalkozásokat célzó projektjeink által a kisebb mennyiségű ellenőrzött kitermelést és annak a megye szintjén történő feldolgozását szorgalmazzuk, amely ezáltal itthon tartja az abból befolyt összeget és nem más megyéket gazdagít” – számolt be a javaslatokról Borboly.

Simion Crețu •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Simion Crețu

Fotó: Veres Nándor

Kiemelkedik Csíkszereda

Simion Crețu igazgató a számszerű adatok terén megemlítette, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség a 2014–2020-as Regionális Operatív Program keretében 1,1 milliárd eurót igényelt az európai alapokból finanszírozott projektekre. Hargita megyére kitérve elmondta, a megkötött szerződések 155 millió eurós támogatást jelentenek, az előszerződési fázisban lévők pedig elérik az 50 millió eurót. A projektek több ágazatot is érintenek: szállítási infrastruktúra, épületek hőszigetelése, közvilágítás modernizálása, inkubátorházak létrehozása, turizmus fejlesztése. Csíkszereda húsz projekttel rendelkezik, amellyel kiemelkedik a városok közül. A vezérigazgató méltatta a megye helyzetét: projektek terén aktívnak mutatkozik a térség, ennek alapjául az oktatás digitalizációjával kapcsolatos előterjesztés részletességét emelte ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés