Az életünk láthatatlan valósága, de valóság: a szokás

Fotó: Veres Nándor

Negyvenöt éven át kutatta Csíkszentdomokoson az emberi élet sorsfordulóihoz köthető szokásokat, több mint háromszáz adatközlővel készített mélyinterjút ez idő alatt. Kutatásainak eredményeit vaskos kötetekben és számtalan tanulmányban tette közkinccsé. Balázs Lajos néprajzkutatóval beszélgettünk arról, hogy miért tartotta fontosnak, hogy Csíkszentdomokos sorsforduló szokáskultúráját felterjessze az Erdélyi Magyar Értéktárba való felvételre.

Székelyhon

2021. december 22., 12:082021. december 22., 12:08

„Felfedeztem fiatalkoromban és érdekelt, hogy hogyan jutott el az ember, egy-egy közösség oda, hogy szervezetten történjen a születése, a párválasztása, a házassága és a halála.” Hozzátette:

az ember elkezdett gondolkodni a maga sorsa és maga helye felől, és megszületett annak a gondolata, hogy szertartás kell, el kell fogadtatni, hogy mi egy csoport vagyunk.

A néprajzkutató arról is mesélt, hogy hogyan kezdődött a gyűjtések sora, és milyen következtetésekre jutott, de szóba került a legutóbbi kötete, és a hengergőzés valódi jelentéstartalma is.

„Mind a mélységeket kerestem, és tárult fel a hitbéli, lelkiségi, pszichikai hiedelemvilág, az, amit korábban úgy neveztem, hogy az életünk láthatatlan valósága, de valóság. És akkor megneveztem, hogy mi ez: szokás. Ezen túl pedig alkotmány.

Az alkotmány szabályozza a közösség társadalmi létét, hogy mit szabad és nem szabad, az egész közösségre érvényes viselkedési normákat, szabályokat. De ezeket meg kellett tanulni kicsi kortól kezdve. És nevezem ezt oktatási rendszernek, és nevezem cselekvési programnak

– fejtette ki a néprajzkutató a Székelyhon podcast-műsorában. Péter Beáta kérdezett.