Hirdetés
Hirdetés

Az eddigi legnagyobb Diáknapokra készülnek Székelyudvarhelyen

A szervezőcsapat már „beköltözött” a Patkóba •  Fotó: Barabás Ákos

A szervezőcsapat már „beköltözött” a Patkóba

Fotó: Barabás Ákos

Az eddigi legnépesebb Diáknapokra készül az Udvarhelyi Fiatal Fórum: 19 diákcsapat és ugyanennyi diákpolgármester-jelölt méretkezik meg a kedden kezdődő, majd egyhetes programon. Számos látványos vetélkedőre, illetve koncertekre várják az érdeklődőket.

Kovács Eszter

2019. május 06., 17:062019. május 06., 17:06

2019. május 06., 17:102019. május 06., 17:10

Idén a Székelyudvarhelyi Diáknapok központi témája a divat, ehhez híven a részvevők UFF-feliratos zoknit és övtáskát kapnak ajándékba. A táska a székelyudvarhelyi Erdős Zselyke munkája – tudtuk meg Vass Orsolyától, az ifjúsági szervezet elnökétől. Mint az már megszokott,

a vasárnapig tartó rendezvényen két, egymástól független, de párhuzamosan zajló verseny is lesz: a részt vevő diákcsapatok és a diákpolgármester-jelöltek is megméretkeznek.

A jelöltek kampányplakátjait egyébként már keddtől meg lehet tekinteni a rendezvény központi helyszínén, a Márton Áron téren, a diákpolgármester-választást pedig pénteken tartják: minden 14 év fölötti székelyudvarhelyi diák voksolhat.

Régi és új programok

A Fiatal Fórum diákszervező csapat sok érdekes programmal készült ezúttal is, kedden délután megtartják a csapatok szokásos felvonulását a városközpontban, majd a Patkóban felállított színpadon lesz a bemutatkozás. Lesz továbbá Evő-Ivó Bajnokság, karaoke, éjszakai vetélkedő, sportnap, illetve

újdonságok is: például a Diáknapok tehetségkutató show-ja – amelyen egy-egy produkcióval mutatkoznak be a csapatok –, illetve az Udvarhely szeretlek! nevű, az ismert magyarországi vetélkedő mintájára megrendezett helyismereti verseny.

Nem maradhatnak el az esti koncertek és bulik sem: kedden este a Friday Rehab nyitja a Székelyudvarhelyi Diáknapokat, szerdán az Aurevoir koncertezik, csütörtökön karaoke estet tartanak az Ifiházban, pénteken a 4S Street lép fel, illetve a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal ajándéka a diákságnak a Bagossy Brothers Company szintén péntek esti koncertje a Márton Áron téren, azt követően pedig a Jungle Pubban lesz buli.

Hirdetés

Vasárnap Szejkefürdőre vonul a diákság, itt lesz a Diáknapok záróprogramja: nem marad el az ügyességi- és a főzőverseny, délután ötkor lesz az eredményhirdetés, illetve időkapszulát is elhelyeznek a szervezők. Az idei Diáknapok részletes programja itt érhető el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
Hirdetés