
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
A Marosvásárhely–Jászvásár közötti autópálya nyomvonalának módosítását kérné a gyergyóditrói önkormányzat, mert a tervezett útvonal a településvezető szerint túl közel esik a lakott területekhez. A kéréshez aláírásokat is mellékelnének, ezeket gyűjtik már néhány napja.
2020. október 14., 17:012020. október 14., 17:01
A Gyergyóditró és Gyergyószárhegy között áthaladó sztrádatervekben szereplő nyomvonal módosítását szeretné kérni Ditró önkormányzata, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek a lakosság körében.
– ismertette Puskás Elemér polgármester a kezdeményezésük hátterét. A település elöljárójának elmondása szerint „ez zavarhatja majd az ott lakókat, ezért kezdtük el az aláírásgyűjtést, mert úgy reméljük, hogy még van lehetőség a tervek módosítására”.
A kérés szerint az A8-as, Marosvásárhely és Jászvásár közötti autópálya nyomvonala a jelenlegihez képest több mint száz méterrel kerülne arrébb, dél-kelet irányba. „Az általunk javasolt nyomvonal valamivel rövidebb lenne az eredetinél, az árkülönbséget viszont mi nem tudjuk, ezt majd ők (a szállításügyi minisztérium és a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság – szerk. megj.) tudják kiszámítani” – mutatott rá a polgármester.
Az aláírásokat ezekben a napokban önkéntesek gyűjtik a településen. Az ehhez mellékelt kérést a szállításügyi minisztériumnak és a közúti infrastruktúrát kezelő országos társasághoz juttatják el. „Hétvégéig minimum ezer aláírást szeretnénk összegyűjteni, amellyel alá tudjuk támasztani a lakók kérését. Nem vagyunk a fejlődés ellen, nem arról van szó, hogy nem kell nekünk sztráda, csupán a nyomvonal módosítását kérjük” – hangsúlyozta Puskás Elemér.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
szóljon hozzá!