
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nem véthette el a házszámot az Artera Alapítvány kadicsfalvi rendezvénysorozatára érkező: az elmúlt két napban népviseletbe öltözött ünneplők mutatták az irányt a Míves Alkotóház felé, amelyben szerdán házszentelési szertartás is zajlott, majd Böjte Csaba ferences szerzetes buzdította a kézimunkázás Istentől való adományának megbecsülésére, művelésére a résztvevőket.
2019. október 02., 22:102019. október 02., 22:10
A Valódi Értékek a hit, remény, szeretet jegyében hívó gondolatú együttléten egyként megtalálták helyüket, hosszú távú céljaikat a kézművesek, a különböző korosztályok, köztük az időseket köszöntő szavaló gyerekek. Első nap népművészeti kiállítás nyitottak, szakmai kerekasztal beszélgetést tartottak a valódi értékek örökítéséről a 21. században.
Lőrincz Zsuzsanna, aki húsz éve vezeti az Artera Alapítványt és előtte harmincévnyi szakmai tapasztalatot szerzett a kézművesség területén, kérdésünkre elmondta: négy tájegység, a moldvai, a gyimesi és hétfalusi csángók illetve az udvarhelyszéki kézműves közösség dolgozik együtt, hogy megismertessék hagyatékukat és annak átörökítését.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A rendezvénysorozat keretében megkapták okleveleiket a hímző szaktanfolyamot elvégzők és sikeresen vizsgázók. A második nap bemutatóiból, előadásaiból kiviláglott: a népművészet átörökítése egyaránt feladata idősnek, fiatalnak. A zene illetve az idősek világnapjához kapcsolódó programok részeként vendégük volt a Legato Együttes. Veres Emese Gyöngyvér néprajzkutató az Örökítés a népművészetben címmel tartott előadást, Dávid Alpár viseletünkről, Kerekes Edit a petki hagyományokról beszélt.
Az Udvarhelyszéki Pallas Athene Nőszervezet és az Artera Alapítvány általi házszentelésen elhangzott: az áldáskérelem „nem a falaknak szól, hanem a lélekkel és leleménnyel megáldott embernek, a közösségnek, aki hajlékká alakítja és belakja e házat”. A szertartást Darvas Emil kadicsfalvi plébános végezte. A lelki útravaló, szellemi útravaló és a szavalatok főleg a szép korúaknak szóltak és hálát mondtak a Csoóri Sándor Alapnak a Míves Alkotóház létrehozásért nyújtott segítségért. Csaba testvér a tőle megszokott közvetlen hangvétellel, hittel, reménnyel és szeretettel tarisznyálta fel hallgatóságát.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Végül bemutatták Czirjék Katalin igazgatót, aki átveszi két évtized után Lőrincz Zsuzsánna elnöktől az Artera Alapítvány vezetését. A rövid és hosszabb távú tervek ismertetésének rendjén az alapító elnök kifejezte: a civil szférában szerzett tapasztalataival segíti Czirjék Katalin tevékenységét.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!