
Ismertették a gyergyószentmiklósi megemlékezés programját
Fotó: Suciu Cristian
Gyergyószentmiklóson október 6-án, szerdán a városi temetőben, a Szent Miklós római katolikus templomban, valamint a Szent István templom melletti téren is megemlékeznek az aradi vértanúkról.
2021. október 04., 13:132021. október 04., 13:13
2021. október 05., 10:182021. október 05., 10:18
Október 6-án egész nap lehetőség lesz gyertyát, mécses gyújtani, imádkozni a Szent István téren kihelyezett aradi vértanúk arcképcsarnoka előtt – ismertette Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója, a megemlékezés főszervezője.
A megemlékezés 17 órakor kezdődik a városi temetőben, itt a római katolikus, református, unitárius egyházak képviselői osztják meg a gondolataikat a jelenlévőkkel, és imádkoznak a vértanúkért.
A koszorúzást követően a temetőből néma csendben sétálnak át a megemlékezők a Szent Miklós római katolikus templomba, ahol a Domokos Pál Péter Dalkör női kórusának éneke és szavalatok emelik a majd az ünnepi hangulatot.
A Salamon Ernő Gimnázium 11. osztályos diákjaihoz Erdős Annamária történelem szakos tanár által intézett felhívásra írt esszék közül Vormair Hanna alkotása lett a legjobb, ezt olvassa fel a szerző a jelenlévőknek. Az ünnepi szentmise 18 órakor kezdődik.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!