
Ioana Felea, Pătru Constantin és Muntean Flavius a kézdivásárhelyi inkubátorházban tartott sajtótájékoztatón
Fotó: Kocsis Károly
Teljes listával méretkeznek meg, és az alpolgármesteri széket is megcélozzák a román pártok – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Pătru Constantin vállalkozó, aki azt is elmondta: ismét az általa irányított Kézdivásárhely Fejlesztéséért Szövetség égisze alatt sikerült összehozni helyi szinten a PNL–PSD-koalíciót.
2024. április 06., 19:572024. április 06., 19:57
2024. április 06., 19:582024. április 06., 19:58
Azért csak ez a két román párt vesz részt a helyi összefogásban, mert egyrészt a többiek jelenléte Kézdivásárhelyen majdhogynem érzékelhetetlen, másrészt akkor 8 százalékra emelkedne számukra a választási küszöb, míg így csak 6 százalékot kell elérniük a helyi tanácsba való bejutáshoz. És ugye jelenleg a bukaresti kormányt is ez két párt alkotja, amiből szeretnének is profitálni a jövőben, mint ahogy azt eddig is tették a város érdekében.
A sajtótájékoztatón Ioana Felea (PNL), a helyi Petrom-kirendeltség vezetője és Muntean Flavius sebészorvos (PSD) között helyet foglaló Pătru Constantin a jövőbeni terveikről szólva elmondta, hogy a városi forgalom zsúfoltságának enyhítése céljából egy (fél)körgyűrűt szeretnének, amely Torja, illetve Kézdiszentlélek felől kerülné ki Kézdivásárhelyt, és régi álmát is megvalósíthatónak tartja. Ez egy lovas versenypálya lenne, tudva azt, hogy „a székely is lovas nemzet”, az itteni emberek szeretnek lovagolni. Ugyanakkor
felvetetnék az UNESCO világörökség-listájára és a helyi vállalkozói szférát is fejlesztenék.
Azt is nyilvánvalóvá tette, hogy teljes tanácsosi listával indulnak, mert másként a visszaosztáskor nem számíthatnak töredékszavazatokra, és legalább két helyet szeretnének megszerezni a helyi képviselő-testületben. Ő maga pedig az alpolgármesteri székre pályázik, mert véleménye szerint több szempontból is jobb, ha magyar polgármestere marad a városnak. Ezért is
és hogy a majdani jelöltek közül kit támogatnak, azt a kapott ajánlatok alapján, tárgyalások révén döntik el. A jelenlegi polgármesterrel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem mondaná sem azt, hogy elégedett, sem azt, hogy elégedetlen a munkájával, „de mindig lehet jobban csinálni”, és újfent kihangsúlyozta, hogy még nem döntöttek a preferáltjuk kilétéről.
Az eddigi tények ismeretében azonban meglepő lenne, ha nem a függetlenként indulni készülő Imre Csabát karolnák fel, miután annak testvére, Imre József a PNL–PSD koalíció közös listájának harmadik helyén szerepel – Pătru Constantin és Muntean Flavius mögött. Másrészt maga Pătru Constantin gründolta azt a magyarul nehezen értelmezhető nevű (Kovásznai Vállalkozások Munkáltatói Szervezete) vállalkozói csoportosulást, amelynek ő lett a titkára, az elnöke pedig Imre Csaba.
Szerdán a tagok egy részének nyomására, akik szeretnék megőrizni a szervezet politikamentes jellegét, Pătru Constantin és Imre Csaba felfüggesztették ugyan tagságukat (helyettük a tiszteletbeli elnöki címmel felruházott Bucs Lóránt vette át az elnöki, Duka Jenő pedig a titkári teendőket), de ez még nem feltétlenül leplezi az összefonódottság látszatát. Igaz, Pătru Constantin a sajtótájékoztatón kijelentette, a vállalkozói szövetségnek és az ő politikai ambícióinak semmi köze egymáshoz, „a kettő párhuzamosan fut”.
Imre Csaba azonban mégis a Kovásznai Vállalkozások Munkáltatói Szervezete égisze alatt kezdte el kampányát. A város bejáratához kitett óriáspannó természetesen formailag nem minősül választási plakátnak, de egy vállalkozói szervezetet nem szokás felfüggesztett elnöke portréjával reklámozni – két hónappal a helyhatósági választások előtt.
Az Erdélyi Magyar Szövetség kézdivásárhelyi szervezetének elnöke, Ilyés Botond tanár még március 26-án harangozott be a közösségi oldalán egy „fontos bejelentést” másnapra, ami abból állt: „úgy döntöttem, hogy június 9-én tanácsos-jelölt leszek az EMSZ színeiben. A polgármester-jelöltünket teljes mértékben támogatom.” A polgármester-jelöltjük nevét szombat délután, Youtube-csatornán hozták nyilvánosságra. Ő Szőts Emil közgazdász, a helyi tanács EMSZ-frakciójának tagja.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
szóljon hozzá!