
Maros megyében több helyen dolgoznak az autópálya építésén
Fotó: Haáz Vince
Harmadszorra tette közzé a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) a Nyárádtő–Marosvásárhely autópálya szakasz és a bekötőút elkészítőjének nevét. Az első versenytárgyalás nyertese visszalépett, a második versenytárgyalás eredményét megóvták. Kérdés még, hogy lesz-e újabb óvás.
2018. november 19., 14:392018. november 19., 14:39
2018. november 19., 14:432018. november 19., 14:43
A Itinera Spa – Retter Projectmanagment céget nyilvánították nyertesnek a Nyárádtő–Marosvásárhely pályaszakasz és bekötőút elkészítésére. A CNAIR honlapján olvasható közlemény szerint a tavaly benyújtott óvást felülbírálták, és ennek eredményeképp választották ki a nyertest, aki
A kivitelezési határidő 18 hónap a szerződés megkötésétől számítva. A CNAIR közleménye kitér arra is, hogy ezt az eredményt tíz nap alatt megóvhatják, ha ez nem történik meg, akkor kerülhet sor a szerződés megkötésére.
Mint ismert, a Marosvásárhely–Nagyvárad pályaszakasz Maros megyei részén már csak a Nyárádtő–megyeszékhely közötti szakasz elkészítője nem volt kiválasztva.
A második versenytárgyaláson a Strabag céget kiáltották ki nyertesnek, aki a jelenleginél kisebb összegért, 192 millió lejért készítette volna el a két útszakaszt. Az eredményt azonban megóvták, s egy évet késett a munkálat és a szerződéskötés. Amennyiben az újonnan kijelölt céggel megkötik a szerződést, elkezdődnek a munkálatok, másfél éve lesz a kivitelezőnek, hogy a mostani, már majdnem meglevő pályaszakasztól a Lőrincfalva határáig tervezett pályaszakaszt elkészítse, s onnan a Promenada Mall és a Metro nagyáruház háta mögé tervezett gyorsforgalmi bekötőutat is megépítse.
Jelenleg majdnem kész van a Nyárádtőtől kezdődő 10,4 kilométeres pályaszakasz, amelyet tervek szerint már idén átadnak, és a következő 3,6 kilométeres, Marosugara és Maroscsapó közötti rész már használatra kész. Előre láthatóan a Radnóttól Maroskecéig tartó 18 kilométeres pályaszakaszt jövő év végére fejezik be. A Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszon jelenleg az építő le van maradva a munkálatokkal. A legoptimistább számítások szerint 2020 végére kész lehet a Marosvásárhely–Aranyosgyéres közötti pályaszakasz teljes hosszában.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!