
Fotó: Rab Zoltán
Elégedett az A3-as autópálya Nyárádtő-Marosvásárhely közötti szakaszának építési ütemével és a helyszíni tájékozódás során megdicsérte az építtetőt pénteken Cătălin Drulă közlekedésügyi miniszter. A kormány képviselője beszélt arról is, hogy mikor fogják Székelyföld irányába elkezdeni a pályaépítést. Megkérdeztük, hogy azok, akiknek kisajátították területeiket, mikor kapják meg a kártérítést. Pontos választ nem kaptunk.
2021. június 18., 18:162021. június 18., 18:16
2021. június 18., 18:342021. június 18., 18:34
Az épülő autópályaszakaszok munkatelepein tartott pénteken helyszíni terepszemlét a közlekedésügyi miniszter, akit Dan Barna miniszterelnök-helyettes is elkísért. Maros megyében, nem a félbehagyott és létfontosságú Maroskece-Aranyosgyéres szakaszt nézte meg, hanem a nagyon jó sebességgel épülő Nyárádtő-Marosvásárhely közötti munkatelepre látogatott.
Az építő Strabag cég képviselője is elmondta, hogy tavaly júliusban fogtak neki a munkálatoknak és 18 hónap alatt kell befejezzék. Jelenleg a munkálatok 57 százalékával vannak meg, minden nagyobb lélegzetű munkát elvégeztek, ahol kisebb gondok akadtak, például a vezetékek áthelyezésével, azt megoldották. Elhangzott, hogy
Ennek a szakasznak a fele autópálya, fele pedig a Marosvásárhelyre bevezető út, ami a Metro nagyáruház környékén fog kijönni.
Fotó: Rab Zoltán
A miniszter jó példaként említette az építtető céget, amely tartani tudja a határidőket és a munkatelepe rendezett, több tíz autóval dolgoznak rajta egyidőben. Véleménye szerint a cég komolysága mellett az is hozzájárult a sikerhez, hogy egy aprólékosan kidolgozott, pontos tervet kaptak és munka közben nem volt meglepetésük. Cătălin Drulătól megtudtuk, hogy a Maroskece-Aranyosgyéres szakasz kapcsán aznap, pénteken várnak előrelépést. Ott az történt ugyanis, hogy felbontották a céggel a szerződést, de ezt a cég megóvta, s mivel a törvény védi a felszámolás alatt levő cégeket, a bíróság kell kimondja, hogy fel lehet-e bontani velük a szerződést vagy sem.
Fotó: Rab Zoltán
Pénteken több, a céget érintő perben is döntés kellett szülessen, és a miniszter reméli, hogy kimondják, hogy érvényes a szerződés felbontása és újra meg tudják hirdetni a munkálatokat.
Maros megyében nemcsak ez az egyetlen munkatelep, amely félbe van hagyva, hanem a Marosvásárhelyt Koronka-Jedd-Nagyernye útvonalon elkerülő úté is. Ezzel kapcsolatban a miniszter azt mondta, hogy új tervet készítettek és napok kérdése, hogy kiírják a versenytárgyalást és keressenek egy megfelelő kivitelezőt, hogy újra elkezdhessék a munkálatokat.
Fotó: Rab Zoltán
Cătălin Drulă arról is beszélt, hogy kész vannak a tervei a Marosvásárhelyt Moldovával összekötő autópálya első szakaszának, amely a Nyárádmentén köti össze Marosvásárhelyt-Nyárádszeredával. Itt volt egy 3 kilométeres szakasz, amely hiányzott az eredeti tervből, de ennek a beiktatását is leszerződték, így sínen van a Moldva felé vezető pályaszakasz.
A Székelyhon megkérdezte, hogy mikorra számíthatnak a Maros megyei érintettek arra, hogy az autópálya építése miatt kisajátított földek után megkapják a kártérítést. Ugyanis a 2018-ban átadott és azóta használt Marosugra-Nyárádtő közötti pályaszakasz által elfoglalt területek tulajdonosainak sem fizették meg q kártérítést még, nem beszélve a félbehagyott vagy a jelenleg épülő szakaszokon levő területek tulajdonosairól. Cătălin Drulă azt mondta, hogy két hónapja kért egy pontos kimutatást arról, hogy mi történik a kártérítésekkel.
Pénteken 18 óráig, szombaton kora délután dolgoznak a pályaszakaszon
Fotó: Rab Zoltán
„Tudni kell, hogy a Takarékpénztárban (CEC bank) külön számlán megvan a szükséges összeg, minden eddig ki nem fizetett kártérítésre. Vannak esetek, amikor nincsenek rendben a hagyatéki tárgyalások, a tulajdonjogi iratok. Kikértem a friss adatokat, hogy lássuk hol milyen szakaszban vannak ezek az ügyek, milyen gondok akadnak. Meg fogjuk gyorsítani ezt a folyamatot”.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!