
Fotó: Pinti Attila
Többek között hordozható számítógépeket és táblagépeket adományoztak a csíkszeredai AutHelp Egyesület részére magánszemélyek és helyi vállalkozások. A már évek óta szokássá vált Katalin-napi jótékonysági gyűjtés 25 gyerek mindennapjait könnyíti meg.
2022. március 18., 15:412022. március 18., 15:41
A Katalin-napi jótékonysági gyűjtés egyik háttérintézménye Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa volt, amelynek vezetője, Tóth László az eszközök pénteki átadásán úgy fogalmazott, hogy a gyűjtés célja már önmagában megindító.
– közölte a főkonzul, egyúttal megköszönve a támogatók önzetlen hozzájárulását. Megjegyezte: már a nyolcadik bált, illetve gyűjtést szervezték meg, hiszen a világjárvány alatt csak utóbbi forgatókönyv szerint tudtak eljárni.
Fotó: Pinti Attila
– tette hozzá. A Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke, Márk-Csucsi Róbert mindezt az adomány helyi jellegével egészítette ki, hiszen
Fotó: Pinti Attila
Mint elhangzott, az adományból a kedvezményezett AutHelp Egyesület javaslatára egy színes nyomtatót és hozzá járó festékpatronokat, 5 laptopot, illetve 18 táblagépet – ütésálló tokokkal – vásároltak, utóbbi két eszköz pedig a gyerekek számára kifejlesztett speciális segédprogrammal is el vannak látva.
Fotó: Pinti Attila
Antal Ildikó, az AutHelp Egyesület elnöke megköszönte az adománycsomagot és tudatta, hogy a modern eszközök nagy segítséget nyújtanak majd a fejlesztési programokon, amelyeken összesen 25, 4 és 18 év közötti gyerek fogja hasznát venni azoknak.
Fotó: Pinti Attila
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!