Karantén volt Tordaszentlászlón, ahol a korlátozás csak a fizikai cselekvésnek húzott határt, a lelkiek előtt szabad az út. A Nézőpont vendége Balázs Attila református lelkész.
2020. november 06., 12:002020. november 06., 12:00
2020. november 06., 12:032020. november 06., 12:03
Több mint tíz erdélyi településhez hasonlóan karantén volt Tordaszentlászlón is, ahol azonban a korlátozás csak a fizikai cselekvésnek húzott határt, a lelkiek előtt szabad az út.
A kincses várostól 23 kilométerrre fekvő, többségében magyarok lakta község Székkel együtt az első települések közé tartozott Romániában, amit vesztegzár alá helyeztek a kiugróan magas koronavírusos fertőzési ráta miatt. Arról, hogy miként viseli ezt a közösség és mi dolga ilyenkor a lelki segítőnek, Balázs Attila számol be. „Többen is megkerestek. Volt, aki egészen válságos helyzetben volt. Volt, akihez mentőt kellett hívni, mert testi tünetei voltak. Az orvosi kivizsgálás után kiderült, hogy nem szervi probléma okozza a fájdalmat vagy szorongást, amivel él, hanem lelkileg törtek meg úgy az emberek, hogy pszichoszomatikus tüneteket mutattak.
– fogalmazott a református lelkész. Balázs Attilával Székely Blanka beszélget a Nézőpont soron következő adásában, a Székelyhon TV Youtube-csatornáján.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!