
Fotó: Temes megyei tűzoltóság
Átszakadt pénteken Lugos alatt a Temes-folyó gátja, az ár szintje 13 centiméterrel meghaladja a 2005-ös rekordértéket – írja az Agerpres hírügynökség a bánsági vízgazdálkodási igazgatóság tájékoztatására hivatkozva. A legutóbbi információk szerint a vízállás csökken.
2020. június 19., 18:102020. június 19., 18:10
A vízgazdálkodási igazgatóság szerint a Temes vízállása péntek reggel, három kilométerrel Lugos alatt meghaladta a baloldali árvízvédelmi gát töltéskoronájának szintjét. Ilyen körülmények között, három óra elteltével, erózió útján a gát két helyen átszakadt. Az egymástól mintegy száz méterre lévő, 30–30 méteres résen a mezőre ömlött a víz.
Elena Megherea, a Temes megyei tűzoltóság szóvivője arról számolt be, hogy a víz elöntött négy állatfarmot, ahonnan 22 embert és száz szarvasmarhát kimenekítettek.
Fotó: Temes megyei tűzoltóság
Fotó: Temes megyei tűzoltóság
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!