
Mi lesz szeptemberben, iskolakezdésre? Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Átlagban mindössze 65 lejjel nő a tanügyi alkalmazottak fizetése július elsejétől, ennyit tesz ki ugyanis esetükben az egységes bértörvény alapján megszabott bérkülönbözet egynegyede – közölték csütörtökön a szakszervezetek, és nagyszabású tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba szeptemberre, ha a kormány nem ül tárgyalóasztalhoz velük – írja az Agerpres hírügynökség.
2022. június 02., 18:012022. június 02., 18:01
2022. június 02., 18:442022. június 02., 18:44
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség közös közleményében felrótta, hogy bár már eltelt egy hét a kormány épülete előtt több mint 1200 tanügyi dolgozó részvételével megtartott tiltakozó megmozdulás óta, egyik illetékestől sem kaptak választ követeléseikre.
Úgy vélik, ez a kormánynak az ágazattal szembeni közönyéről, az oktatásban dolgozók és általában a rendszerrel szembeni megvetéséről tanúskodik. „Tisztában vagyunk azzal, hogy Románia nehéz gazdasági helyzetben van, de ez nem ok arra, hogy mellőzzenek bennünket és elutasítsák a párbeszédet” – fogalmaztak.
Hozzátették, az állami szektorban dolgozók közül
ezért remélték, hogy a kormány – az év eleji tüntetések után tett ígéretének megfelelően – erőfeszítéseket fog tenni a bértörvény maradéktalan alkalmazása érdekében, erre azonban már nem fog sor kerülni.
„A kormánykoalíció által oly sokat hangoztatott béremelések ellenére a tanügyi alkalmazottak valójában a fennmaradó bérkülönbözet mindössze egynegyedét kapják meg július elsejétől, ami azt jelenti, hogy
– áll a szakszervezetek közleményében. A jelentős áremelkedések mellett a vásárlóerő olyannyira csökkent, hogy a munkavállalók többségének gondot okoz a tisztességes megélhetés biztosítása – nyomatékosították.
A közlemény szerint ha a a kormány illetékesei nem ülnek tárgyalóasztalhoz a közeljövőben a szakszervezeti szövetségek képviselőivel, és nem találnak megoldást bérköveteléseikre, szeptemberben nagyszabású tiltakozó akciókat robbantanak ki.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!