
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A hatóságok kérésére át fogják helyezni egy másik területre azt a medvét, amely majdnem minden nap lelátogat a nappali órákban Tusnádfürdőre és a település utcáin kószál élelmet keresve. A helyi hatóságok várják a környezetvédelmi minisztérium ilyen irányú engedélyét.
2020. május 08., 19:042020. május 08., 19:04
Albert Tibor tusnádfürdői polgármester az Agerpres hírügynökségnek elmondta, egy három éves medvéről van szó, amelyet valószínűleg anyja hozott a környékre, és hagyott itt az idén, mivel nem fél az emberektől, és csak napközben járkál a település utcáin.
– mondta a polgármester.
A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség megerősítette, hogy kérte a minisztériumtól a medve áthelyezését egy másik vadgazdálkodási területre. Az ügynökség arról is beszámolt, hogy idén tavasszal, május 8-áig összesen 26 vadkáresetet regisztráltak Hargita megyében. Ezekből huszonkettőt medve, egyet farkas, hármat pedig vaddisznó és szarvas okozott. A legtöbb káresetet Székelyudvarhely és Székelykeresztúr térségében regisztrálták.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás