
Elhanyagolt környezet, riasztó állapotok. Felújítás több mint harminc év után
Fotó: Gábos Albin
Várhatóan elkezdik idén Csíkszereda egyik központi lakóövezetének átalakítását és korszerűsítését. Az Octavian Goga sétányon az áthaladó forgalmat kizárják, zárt rendszerű parkolást alakítanak ki.
2019. július 12., 11:212019. július 12., 11:21
Készülnek a kiviteli tervek, ezt követően lehet kiírni a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást az Octavian Goga sétány felújítására – tudtuk meg Szőke Domokostól. Csíkszereda alpolgármestere elmondta, a tervezők nemrég bejárták a lakóövezetet,
A kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást a tervek birtokában írja ki a polgármesteri hivatal, és amennyiben lesz megfelelő ajánlattevő cég, amellyel szerződést írhatnak alá, a munkálat az ősz folyamán el is kezdődik – vetítette előre a folyamatot.
Első lépésként a lakóövezet esővíz-elvezető hálózatát kell elkészíteni, mert jelenleg alig működik a meglévő rendszer, és
De szükség lesz a szennyvíz- és az ivóvízhálózat részleges felújítására is, így ezzel kezdik majd a beavatkozást. A bádoggarázsoktól mentesült sétány, amely valójában egy tömbházak közé zsúfolt, meglehetősen zárt városrész, az autók számára mindössze két be-, illetve kijárattal rendelkezik. Így adottságainak köszönhetően
Fotó: Gábos Albin
Ezt tartalmazza az a megvalósíthatósági tanulmány és beavatkozási dokumentáció, amelyet korábban elfogadott az önkormányzati képviselő-testület. A ki- és bejárás a Decemberi Forradalom utcából lesz, a Kossuth Lajos utcai bejáratot a gyalogosoknak tartják fenn, autóval ezt csak szükséghelyzetekben lehet majd használni. A lakóövezetben belső, hátsó udvarokat is kialakítanak, amelyeket csak a társasházakon át lehet megközelíteni. Készül egy játszótér is, mivel ez jelenleg hiányzik.
A közműrendszerek elkészültével az út- és járdaburkolatok elkészítése, illetve parkolók építése történik meg. Az elfogadott dokumentációban
Fotó: Gábos Albin
A tervezett parkolók felülete eléri a 4000 négyzetmétert, akárcsak az útfelületé, a gyalogosok 4800 négyzetméteres területen közlekedhetnek, és több mint 5500 négyzetméternyi zöldövezetet alakítanak ki.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!