
Az öltözőbe vonulnak a játékosok
Fotó: Robert Ghement/Agerpres
A sportot nem szabad összemosni a politikával, utóbbinak a helye a stadionokon kívül van – jelentette ki kedden este Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke a bukaresti Nemzeti Arénában tartott Románia–Koszovó futballmérkőzésen lezajlott incidensekre utalva.
2023. szeptember 13., 10:292023. szeptember 13., 10:29
2023. szeptember 13., 10:322023. szeptember 13., 10:32
„Az ilyen fajta geopolitikai üzeneteknek nincs keresnivalójuk a sportban. (...) Az UEFA nem engedélyezi a politikai üzenetek közvetítését a stadionokban. (...) A sport az sport, a politika helye a stadionokon kívül van” – nyilatkozta Asztalos az Antena 3-nak egy telefonos interjúban.
Felidézve a korábbi selejtezőkön nézők nélküli stadionokban lejátszott, döntő mérkőzéseket, leszögezte: nézők nélkül játszani nem csupán anyagilag jelent óriási veszteséget, hanem a válogatottnak is, amely nem élvezheti szurkolói támogatását.
– hangsúlyozta Asztalos. Azt is elmondta, hogy a CNCD együttműködik a csendőrséggel az ilyen mérkőzésekkor, azonban
Módosítani kell a törvényt – mondta, nyomatékosítva, hogy „annak az üzenetnek semmi keresnivalója nem volt a stadionban” – írja az Agerpres hírügynökség az Antena 3 Televízióban elhangzottak alapján
A kifogásolt üzenet
Fotó: Ionut Anghel/Agerpres
Kedd este a játékvezető a román szurkolók egy részének botrányos viselkedése miatt a 18. percben, 0–0-s állásnál félbeszakította a Románia és Koszovó labdarúgó-válogatottjának a bukaresti Nemzeti Arénában zajló Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését, és az öltözőbe rendelte a játékosokat. A meccs több mint 40 perces szünet után folytatódott.
Ezt megelőzően is folyt a petárdadobálás, és a román keménymag tagjai egy „Koszovó Szerbia” feliratú molinót is elővettek, amit a román válogatott több játékosának kérésére sem voltak hajlandók eltüntetni.
Az UEFA a honlapján bejelentette, hogy a mérkőzést „a szurkolók diszkriminatív viselkedése miatt függesztették fel”. Az újravett mérkőzés végül a román válogatott 2–0-ás győzelmével végződött.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!