
A csíkszenttamási gazdák számára fontos útvonalról van szó. Archív
Fotó: Veres Nándor
A forgalmas E578-as jelzésű európai út elkerülésére szolgál az a Csíkszenttamást Marosfővel összekötő községi besorolású út, amelynek aszfaltozását most készítik elő. Az út elsősorban a mezőgazdasági területekkel rendelkező gazdák számára fontos, de más járművekkel is könnyen járható lesz.
2023. január 26., 21:122023. január 26., 21:12
A 10,3 kilométeres hosszúságú községi út Csíkszenttamástól a marosfői sípályáig vezet, és a községbeli gazdálkodók számára jelent fontos útvonalat, mert így el tudják kerülni a forgalmas E578-as utat mind a mezőgazdasági gépekkel, mind pedig a fogatokkal. A szenttamásiak legtöbb mezőgazdasági területe a nyugati oldalon van, és Marosfőn sok szenttamásinak van kaszálója – emlékeztetett Kedves Róbert csíkszenttamási polgármester.
Időközben viszont az időjárás miatt az út jelentősen károsodott – az elöljáró szerint Marosfőn, ahol elég meredek a hegyoldal, a nagy esőzések után lezúduló víz sok helyen átfolyt és megrongálta, annak ellenére, hogy vízelvezető sáncok is készültek. Szakemberekkel egyeztetve a jutottak arra a megállapításra, hogy ezen a helyzeten csak az segít, ha aszfaltburkolat kerül az útra – tudtuk meg.
A község az infrastruktúra-fejlesztést célzó Anghel Saligny program keretéből igényelt támogatást a korszerűsítés céljára, miután elkészült a beruházás terve, és tavaly jóvá is hagytak számukra több mint 9 millió lejt.
– jegyezte meg a készülő beruházás kapcsán a községvezető. Nyilván, az aszfaltozott út bármilyen más járművel is sokkal könnyebben járható lesz, mint azelőtt. A munkálatokhoz szükséges közbeszerzési eljárás folyamatban van, az ajánlattevések határideje nemsokára lejár. Kedves Róbert szerint ha időben le tudják zárni a licitet, és szerződést írnak alá, már tavasszal el szeretnék kezdeni a az útszakasz korszerűsítését.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!