
Összesen négy új, illetve felújított hídja lesz a községnek
Fotó: Erdély Bálint Előd
Két pályázat révén Máréfalva község összes utcájának nyolcvanöt százalékát aszfaltozzák le, továbbá kulcsfontosságú hidakat is újjáépítenek. Van azonban olyan rész, ahol a vízszolgáltató által tervezett beruházások miatt kell halasztani a munkát.
2021. február 28., 12:592021. február 28., 12:59
Az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségénél (AFIR), illetve az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) pályázott sikeresen a máréfalvi önkormányzat 4,37 millió, illetve 5 millió lejért a hidak újjáépítése, valamint az utcák modernizálása érdekében – tudtuk meg Kovács Imre polgármestertől.
Az elöljáró lapunknak elmondta, szerencséjük volt a projektekkel, hiszen
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ez fontos volt, hiszen így nem csak a csalásnak minősülő kétszeres finanszírozás veszélyét kerülték el, de több fejlesztést hajthatnak végre a községben.
A pályázatok révén egyébként már több utcát is leaszfaltoztak, illetve korszerűsítettek, ugyanakkor újjáépítették a Fenyéd patakon átívelő, a Pisti utcába vezető hidat és hamarosan megerősítik a Kántor utcába vezető átkelőt is.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kovács Imre közölte, van néhány utca, ahol egyelőre nem tudják elkezdeni a korszerűsítést, hiszen ott hálózatbővítést tervez a Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató. A probléma csak az, hogy nem tudni, mikor lesz előrelépés az elképzeléseikből, amelyet pályázati pénzből valósítanának meg.
„Jelenleg patthelyzetben vagyunk ezeken a részeken” – fogalmazott a polgármester. Arra is kitért, hogy
Máshol többnyire csak a telekkönyvek rendbetétele után tudnak hasonló beruházásokban gondolkodni. A probléma az, hogy vannak területtulajdonosok, akik nem hajlandók átruházni az önkormányzatra a közhasznú munkálatok elvégzéséhez szükséges földrészt.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!