
Pályázati beruházások Csíkcsicsó községben. Feketével jelölve a PNDR révén aszfaltozásra előkészített szakaszok, pirossal a kiépítendő járdaszakasz, sárgával a PNDL-ből felújításra váró utak
Mintegy 14 millió lejből 10 kilométernyi községi utat aszfaltozhatnak le Csíkcsicsó községben a következő években, két pályázat révén. A teljes községi úthálózat 95 százalékának aszfaltozása mellett az európai út mellett járdát is kiépítenének.
2018. február 14., 15:412018. február 14., 15:41
Szinte a teljes községi úthálózatra aszfaltburkolat kerülhet Csíkcsicsó községben az önkormányzat két pályázata révén – az egyikre már megkötötték a finanszírozási szerződést, másik még elbírálás alatt van – számolt be Péter Lukács polgármester és Fábián-Szabó Katalin projektmenedzser. Mint kifejtették, az Országos Vidékfejlesztési Programba (PNDR) benyújtott, pozitívan elbírált pályázatukra szeptember 18-án írták alá a finanszírozási szerződést, amelyből 5,5 kilométernyi községi útra terítenek majd aszfaltszőnyeget, kialakítva a kapubejáratokat is. A nyert támogatás értéke 4,5 millió lej, amelyből a község belső úthálózatát újíthatják fel.
Ebben az esetben jelenleg már készül a technikai terv, annak engedélyeztetése után,
– vázolta az elképzelésüket Fábián-Szabó Katalin. Megjegyezte, a kivitelezésre múlt szeptembertől számítva közel három év áll a rendelkezésre, tehát 2020 nyarára kell befejezni a munkálatokat. Idén mindenképp lezárnák a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést, így a legpozitívabb forgatókönyv szerint akár már ebben az évben az előkészítő munkálatokhoz is hozzáfoghat a nyertes cég.
E lehetőség mellett a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) kiírására is pályáztak községi utak feljavítására, amely révén nagyrészt
más kisebb útszakaszokkal egyszerre. Erre a munkálatra egyelőre még nem kötötték meg a finanszírozási szerződést, de amennyiben sor kerül rá, közel tízmillió lejből öt kilométernyi utat javíthatnának fel, továbbá újjáépítenének egy hidat az Olton, és létrehoznának három kisebb hidat is. E beruházás kivitelezéséhez több mint 500 ezer lej önrészt vállal az önkormányzat – részletezte a projektmenedzser.
Péter Lukács
Fotó: Gecse Noémi
A polgármester elmondása szerint a településen mindeddig egyetlen méter községi utat sem fedett aszfaltburkolat, de a két pályázat révén az említett utak 95 százalékát leaszfaltozhatják. Rámutatott, nem is kell magyarázni ennek a munkálatnak a fontosságát, hiszen az eddigi poros, sáros utcák helyett ezáltal kulturált körülmények között lehetne közlekedni. Céljuk ugyanis a helyiek életminőségének javítása, ehhez pedig
Szintén PNDL-s kiírás révén építenének járdát a községen áthaladó európai út két oldalán, ezzel javítva a közbiztonságot. A közel öt kilométernyi járdaszakasz megépítése érdekében 3,6 millió lejre pályáztak, és közel 500 ezer lej önrészt vállaltak – avatott be Péter Lukács. Kérdésünkre hozzátette, egyelőre még maguk sem tudják, hogy miből tudják biztosítani az önrészeket jelentő összegeket, de bíznak benne, hogy a nyári költségvetés kiegészítéskor a kormány olyan értékeket hagy jóvá, amiből finanszírozni tudják majd a felmerülő kiadásaikat. Fábián-Szabó Katalin kiemelte ugyanakkor, hogy már vannak kifizetett értékek, amit az önrészből biztosítottak, a meglévő pénzeiket pedig próbálják úgy használni, hogy ne jelentsenek majd gondot az önrészek.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!