
Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala
Még be sem fejezték annak a két, Barót városán áthaladó útszakasznak az aszfaltozását, amelyekről már hat évvel ezelőtt döntött a megyei tanács és a helyi önkormányzat, de a már leöntött, végleges réteg minőségében bőven talált kifogásolnivalót a helyi önkormányzati képviselők egyike. A szinte két órán át tartó novemberi ülés végére majdhogynem vitába fulladt az értekezés.
2023. november 28., 19:022023. november 28., 19:02
Tizenhét napirendi pontban döntött Barót város helyi tanácsa kedden. Az ülés során több érzékeny témakör is előbukkant, ezek egyike az aszfaltozási munkálatok minősége, amelyek Bán István tanácsos szerint
Pontosabban a Málnásfürdőtől Szászmagyarósig tartó 122-es, valamint a Barót sepsiszentgyörgyi bejáratától az olaszteleki kijárat felé tartó 131-es számú utakról van szó. Ezen szakaszok felújításának már évekkel ezelőtt nekifogtak, mindkettőt a Regionális Operatív Program (POR) támogatásával indították el, Kovászna Megye Tanácsának társpályázóiként.
Benedek Huszár János polgármester előzetesen reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy ezeket az utakat december végéig be tudják fejezni, hozzátéve, hogy adódhatnak azonban olyan akadályok és nehézségek, amelyeket előre nem láthatnak. Ezért a keddi tanácsülés során
Bán István szerint nem elég az, hogy a Technika-telepi úton egy éven keresztül kellett „bukdácsolniuk” a három átereszen, de még utána, az aszfalttal való feltöltés után is egyenetlen maradt az útborítás. Sőt,
„Ha kicsivel nagyobb sebességgel megyünk az úton, akkor az autó szó szerint pattog. Azon az úton méghozzá, ami készen van, át van adva. Valaki minőségileg ezt nem nézi meg?” – állította szembe a kész tényekkel a tanácsos a polgármestert, aki szavak nélkül maradt. Szakács László alpolgármester azonban megnyugtatta a jelenlévőket, hogy
Ezután vonakodva ugyan, de Bán István is szavazatát adta a határozat elfogadásához.
A kérdésre, hogy a Málnásfürdő-Barót-Szászmagyarós útszakaszt mikor fogják befejezni, a polgármester egyelőre nem tudott választ adni. „A 122-es út esetében a vállalkozó szerződést kötött a biztosítótársasággal, az kibocsátott egy garancialevelet, amely viszont a nyáron lejárt. Így én nem tudom mikor lesz befejezve az út” – mondta Benedek Huszár János, hozzátéve, hogy patthelyzetbe kerültek, mert
A megyeközi út feljavításának befejezésével márpedig egy körülbelül 75 millió lejes beruházásnak érnének a végére.
Mindezek ellenére az önkormányzati képviselők továbbra is egyetértettek abban, hogy a lassú tempónál nagyobb problémát jelent a munka minősége, és erre a vállalkozó figyelmét is fel kellene hívni. Ebben viszont az önkormányzat elöljárói – elmondásuk alapján legalábbis – nem sokat tudnak segíteni annak ellenére sem, hogy társpályázókként szerepelnek a megyei tanács mellett.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!