
Fotó: Veres Nándor
Tavaly kezdődött, idén pedig befejeződik a csíkpálfalvi községi utak felújítása, így több mint 5 kilométernyi utcarészen készül aszfaltréteg. Az áremelkedések következtében nem a költségek növelését választották, hanem a tervek módosítását, csökkentve a nem létfontosságú kiadásokat.
2021. április 01., 11:132021. április 01., 11:13
2021. április 01., 12:012021. április 01., 12:01
Miután néhány éve korszerűsítették a községen áthaladó megyei besorolású utat, most a községi útszakaszok, szűkebb mellékutcák felújításán a sor Csíkpálfalván.
A munkálatokat 2019-ben szerették volna elkezdeni, de az első közbeszerzési eljárás során egyetlen ajánlat sem érkezett – tudtuk meg Ferencz Csabától. A község polgármestere szerint ezt követően,
Így néhány munkálatot, mint például a betervezett járdaépítést, illetve bizonyos szakaszokon a betonozott sáncok kialakítását kihagyták a dokumentációból, így a beruházás becsült értéke nem növekedett.
Fotó: Veres Nándor
„Azokon a szakaszokon, ahol ez indokolt volt, mint például a pálfalvi kultúrotthon és a templom mellett, mivel meredek hegyoldalról folyik le a víz, betonozott sáncok készülnek,
– érvelt a községvezető, aki szerint az útburkolatok elkészítése volt az elsődleges szempont, és az esővíz elvezetése mindenütt biztosított lesz.
Végül 2019 őszén sikerült kivitelezési szerződést aláírni egy csíkszéki céggel, a község települései közül Csíkdelnén, illetve Csomortán egy részén elkészült a tavaly tavasszal elkezdett útfelújítás.
Fotó: Veres Nándor
Többnyire keskeny, 3-4 méter széles útfelületeket kell felújítani a településeken, van olyan utca, ahol kevesebb mint 100 méter hosszúságú burkolatra van szükség, máshol ez eléri a 800 métert is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!