Hirdetés
Hirdetés

Arra kéri Mezei János az önkormányzatokat, hogy ne az adóemelések mellett döntsenek

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Csökkentsék, vagy legalább tartsák szinten az adókat az önkormányzatok – ezt a kérést fogalmazza meg az Erdélyi Magyar Szövetség. A települések ebből keletkező bevételkiesésének pótlására az RMDSZ-től várnak segítséget.

Gergely Imre

2021. november 26., 14:232021. november 26., 14:23

Most van szükség a támogatásra a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek egyaránt, és az adók mérséklésével (vagy bár azzal, ha nem emelnek) nyújthatnak segítséget nekik az önkormányzatok – jelentette ki Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke pénteki, gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján.

Idézet
A mostani, nehéz helyzetben (járvány miatti korlátozások, üzemanyag, gáz és villanyáram árának drasztikus emelkedése), nagyon fontos lenne a vállalkozások és magánemberek megsegítése is az adók csökkentésével, vagy szinten tartásával.

Figyelni kell a vállalkozókra, hiszen a települések költségvetésének nagy részét ők teremtik meg, és fizetést, megélhetést adnak az alkalmazottaiknak – vázolta a pártelnök.

Hirdetés

Mint részletezte, ennek kapcsán az EMSZ a napokban egy beadványt fogalmaz meg, és juttat el mind a 164 önkormányzathoz, ahol az Erdélyi Magyar Szövetségnek polgármesterei, vagy képviselői vannak, kérve őket, hogy

ezeket figyelembe véve állapítsák meg a 2022-es helyi adók mértékét.

Az így keletkezett bevételkiesések pótlására is van javaslata az EMSZ társelnökének. „Amennyire lehet, csökkentsük az emberek terheit és ezt toljuk az országos költségvetés irányába” – jelentette ki Mezei. Úgy véli, hogy

az lenne a megoldás, ha a központi költségvetésből kapnának támogatást az önkormányzatok az adócsökkentésből keletkező űr betöltésére.

Rámutatott, az EMSZ és az RMDSZ között létezik egy megállapodás, miszerint az újra kormányt alkotó párt segíteni fog azoknak a településeknek is, amelyeket az EMSZ vezet, illetve ahol ennek többsége van. Ezt a segítséget fogják intenzívebben kérni, és hathatós segítségükre számítanak ebben – szögezte le Mezei János.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés