
Illusztráció
Fotó: Thomas Campean
Őrizetbe vett a rendőrség két gertiai (Gersa, Beszterce-Naszód megye) férfit, miután hétfőn orvhalászaton vettek részt, amelynek során 21 éves társukat áramütés érte és életét vesztette.
2017. június 06., 16:442017. június 06., 16:44
2017. június 07., 14:162017. június 07., 14:16
A Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság közleményére hivatkozva az Agerpres azt írja, hogy a 21 éves fiatal két falusfelével a településen átfolyó patakban kíséreltek meg illegálisan halászni.
A közlemény szerint a 21, 26 és 38 éves férfiak egy otthoni készítésű szerkezettel próbáltak áramot vezetni a vízbe, azonban a kábel egy részéről hiányzott a szigetelés, a 21 éves férfit így halálos áramütés érte. Utólag értesítették a rendőrséget, hogy a 38 éves férfit is áramütés érte, azonban az orvosi vizsgálatok során ez nem nyert megerősítést, a harmadik személy pedig elmenekült a helyszínről.
A rendőrség orvhalászat és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást a két férfi ellen.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.