
Most semmi sem fontosabb az otthon maradásnál és a szociális távolságtartásnál. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Az elszigetelődésre és az emberek közötti fizikai távolságtartásra vonatkozó hatósági intézkedések betartására, mindenféle nem alapvető fontosságú tevékenység felfüggesztésére szólítja fel a lakosságot Raed Arafat belügyi államtitkár szombati Facebook-bejegyzésében.
2020. március 21., 17:342020. március 21., 17:34
2020. március 21., 19:002020. március 21., 19:00
„Többen telefonáltak, hogy nagyon sokan mentek ki sétálni, vagy grillezni a szép időt kihasználva. Ebben az időszakban azonban rendkívül fontos az otthon maradás és azon tevékenységek felfüggesztése, amelyek nyomán önök kiteszik saját magukat és családjukat a megfertőződés kockázatának” – írta Arafat.
Felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy „a vírust nem lehet látni vagy észlelni, hogy el lehessen kerülni”.
– tette hozzá a belügyminisztérium katasztrófavédelmi igazgatóságának vezetője.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás