
Kép forrása: Prezenta.roaep.ro
Antiszemitizmussal és felbujtással gyanúsított személyeknél tartottak házkutatást a rendőrök pénteken két Argeş megyei helyszínen. Az egyik gyanúsított Prahova megyei. Mindkét megyében Călin Georgescu nyerte az idei elnökválasztás első fordulóját.
2024. december 13., 11:112024. december 13., 11:11
Az Argeş megyei rendőrség közleményében emlékeztetett, hogy vasárnap antiszemitizmus gyanújával őrizetbe vettek, majd hatósági felügyelet alá helyeztek egy 37 éves, Prahova megyei férfit. Az ő lakásán zajlott az egyik pénteki házkutatás, amelynek során több adattároló eszközt és egy airsoft pisztolyt is találtak. A férfi informatikai eszközeit is átvizsgálják.
A másik ügyben hivatalból indított eljárást a rendőrség, miután december 7-én egy Rucăr községbeli, 43 éves férfi
Bejegyzésében egy tűzfegyverről készült kép volt látható az „Ez a megoldás” szöveg kíséretében. Az ő lakásán is házkutatást tartottak pénteken. Ennek nyomán nyolc vadászkést, egy fémdetektort, egy mobiltelefont és pirotechnikai eszközöket foglalt le a rendőrség. Az ügyben a câmpulungi bírósági ügyészség vizsgálódik – írja az Agerpres hírügynökség.
Csak úgy mellékesen, mind Prahova, mind pedig Argeş megyében Călin Georgescu nyerte az idei elnökválasztás első fordulóját: Argeş megyében hajszállal (Georgescu 24,85 százalék, Ciolacu 24,75 százalék), Prahova megyében viszont fölényesen (Georgescu 26,03 százalék, Ciolacu 19,53 százalék), az eredmények ezen a térképen tekinthetők meg. Utólag érvénytelenítették az első forduló eredményeit, és új választásokat szerveznek várhatóan jövő tavasszal.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!