Antal Lóránt: Erős gazdaság csak fejlett energiainfrastruktúrával lehetséges Pr-cikk

•  Fotó: RMDSZ

Fotó: RMDSZ

Antal Lóránt, Hargita megye RMDSZ-es szenátora az elmúlt négy évben a szenátus energiaügyi bizottságának elnökeként dolgozott. Fontos szerepet tölt be a bizottság, hiszen – ahogy ő is hangsúlyozza – megfelelő energiaellátás nélkül erős gazdaság sem létezhet.

Támogatói tartalom

2024. november 06., 08:302024. november 06., 08:30

„Friss adatok szerint 2024 második negyedévében Románia lett az EU legnagyobb földgázkitermelője, maga mögé utasítva Hollandiát. 2027-től, amikor a fekete-tengeri Neptun Deep gázmező is termelni kezd, Románia jelenlegi földgáztermelésének dupláját érheti el. Ez egyértelműen mutatja, hogy

Idézet
a földgáz stratégiai erőforrás: nem függünk másoktól, saját, olcsó energiaforrással rendelkezünk, amelyet az ipar javára, sokkal alacsonyabb költséggel használhatunk fel, mint más országok”

– mondta Antal.

A szenátor mégis rávilágított, hogy az ország gazdasági helyzete nem tükrözi ezt a lehetőséget. Júliusban indította el az energymap.ro oldalt, ahol országos szinten, megyékre lebontva elérhetők a három évre visszamenő energiafogyasztási adatok. Az adatokból kitűnik: az energiafogyasztás csökkent, 2021 és 2023 között az ipari gázfelhasználás közel negyedével esett vissza Romániában.

Idézet
Egy egészséges, működő gazdaság mérvadója az energiafogyasztás. Ahol jelentős fogyasztás mutatkozik, ott gazdasági aktivitás is van.

Az energymap.ro adatai alapján számos iparilag aktív megyében, mint Maros, Olt, Galac vagy Tulcea, 50–90%-kal csökkent a földgázfogyasztás – ez az ipari hanyatlás jele” – hangsúlyozta Antal.

•  Fotó: RMDSZ Galéria

Fotó: RMDSZ

A szenátor hozzátetette: „Románia azzal is szembe kell nézzen, hogy nincs egy érvényes energiastratégiája. Ennek hiányában az energetikai vállalatok nem rendelkeztek egy iránytűvel, amely megmutassa, hogy milyen fejlesztésekre van szükség az energiahálózatokban.

Idézet
Ahhoz, hogy ki tudjuk aknázni az eddig kihasználatlan erőforrásainkat egy új stratégiára van szükség, ami csak akkor valósulhat meg, ha az RMDSZ-szel együtt a kormányzásból kitúrt józan ész visszakerül az ország vezetésébe.”

Antal kifejtette, hogy a román gazdaságnak olyan közpolitikákra van szüksége, amelyek támogatják a kis- és középvállalkozásokat, és biztosítják a megfizethető és biztonságos energiához való hozzáférést. „Még a kormánykoalíció tagjaként az RMDSZ vezette be a kormányprogramba az újraiparosítás fogalmát. Az újraiparosítás azokról a kkv-król kell szóljon, akik helyi szinten hozzáadott értéket teremtenek. Még akkor elmondtuk, hogy ahhoz, hogy ez megtörténjen,

Idézet
az ország minél több településére be kell vezetni a földgázt, erősíteni kell a villamoshálózatokat, pályázati lehetőségekkel, államilag garantált hitelekkel kell támogatni vállalkozásainkat.

Az RMDSZ azon dolgozott, hogy Erdély-szerte, Székelyföldön és Hargita megyében megvalósuljanak ezek a fejlesztések. Udvarhelyszéken például 72 millió lej értékben építünk földgázhálózatokat 9 településen.”

•  Fotó: RMDSZ Galéria

Fotó: RMDSZ

A szenátor megjegyezte: „Az EU-nak meg kell értenie a júniusi választások üzenetét: az európai állampolgárok nemet mondtak az erőltetett zöldülésnek.

Idézet
A kontinensnek erős gazdaságra van szüksége, amelynek alapját a megújuló és hagyományos erőforrások közti egyensúly adja. A gázt nem szabad elhanyagolni.

November 24-én és december 1-én itt az alkalom, hogy olyan képviseletet biztosítsunk a bukaresti parlamentben, amely támogatja a székelyföldi energetikai hálózatok és vállalkozásaink megerősítését, támogatja egy új energiastratégia kidolgozását, az ésszerű tervezést – ez az RMDSZ célja.”

(X – fizetett hirdetés)

Készült az RMDSZ megbízásából, MFC-azonosító: 13240004.
Comandat de UDMR, cod MFC: 13240004.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés