
A Betlehemes játéknak hagyományőrző értéke van. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A 10. Székelyföldi Betlehemes Találkozóra készülnek a falvak, idén Csíkborzsova ad otthont a hagyományos rendezvénynek.
2024. december 13., 13:002024. december 13., 13:00
2024. december 13., 14:522024. december 13., 14:52
A betlehemi játék helyi újjáélesztéséről Antal Imre néprajzost kérdeztük. Elmondta, a Székelyföldi Betlehemes Találkozó a Kárpát-medencei Autentikus Találkozó megszűnéséig vezethető vissza. Habár azelőtt is voltak helyi szinten betlehemes csoportok, az Kárpát-medencei Autentikus Találkozó megszűnése után éledt fel igazán a hagyományőrző kezdeményezés. „György László ötlete volt a Székelyföldi Betlehemes Találkozó” – emelte ki a néptáncos.
A találkozó megszervezését évről évre más községek vállalják. Antal Imre kihívásnak látja a házigazdaszerepet, ugyanis jobban készülnek a csoportok, amikor ők a szervezők. Szerinte azért fontos a találkozó, mert így
„A mai világban ez kiemelten fontos, ugyanis a nagy áruházak,
– fogalmazott, majd hozzátette, azt az eredeti ünnepi hangulatot kell visszahoznunk, amit akkor még az egyház is tiltott. Régen ugyanis az ünnepi hangulatot férfi komák szekéren házról házra vitték.
A székelyföldi Betlehemet Faragó Józsefhez vezette vissza Antal Imre. „Tőle tanulta a szöveget idősebbik Orbán Árpád, tőle pedig én is eltanultam, azt játssza évről évre a csobotfalvi csoport.” A Betlehem ezen verziójában tizenkét személy van: hét pásztor, Mária, Szent József, az angyal, a király és a király szolgája. Mint azt Antal Imre kiemelte, a helyi betlehemi játékok hasonlítanak egymásra, egyesek szerint ez azért van, mert Csíksomlyóról származik a Székelyföldi Betlehem.
A 10. Székelyföldi Betlehemes Találkozót december 15-én tartják Csíkborzsovában. A program szerint reggel hét órától érkeznek a csoportok a helyszínre, ezt követi a megnyitó és a reggeli. Fél kilenckor ünnepélyes szentmisét tartanak, fél tíztől pedig eligazítást, majd következik a csoportok előadása a környező templomokban. Egy órakor átadják a vándorbölcsőt annak a csoportnak, aki jövőre lesz házigazdája a találkozónak.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!