
A 2017-es program során közel 450 gyermek cserélt ajándékot egymás között. Archív
Fotó: Pethő Melánia
Idén is megszervezi gyerekeknek szóló ajándékozó akcióját a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi kirendeltsége. Az Angyalok játéka nevű programban egymást örvendeztethetik meg ajándékaikkal a benevezők.
2018. december 10., 18:152018. december 10., 18:15
2018. december 10., 18:302018. december 10., 18:30
Gyermekekkel, gyermekekért, a téli ünnepkör szeretetteljes hangulatának megteremtésére – ezzel a céllal szervezi meg a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt idén kilencedik alkalommal az Angyalok játéka elnevezésű programját.
Hogy angyali szerephez jussanak, nem kell mást tenniük, minthogy sajátjaik közül válasszanak ki néhány, már nem használt, ám jó állapotban lévő játékot, ruhadarabot, letett könyvet, tanszert, esetleg édességet, és ezekből állítsanak össze egy cipősdoboznyi ajándékcsomagot. A szervezők kérése, hogy
tartsák szem előtt, hogy az ajándék egy másik gyerekhez kerül. A dobozra rá kell írni, hogy annak tartalma milyen korú fiúnak, lánynak ajánlott.
Az ajándékokat saját iskolájukban adhatják le a gyerekek. A tanintézetekből a hét folyamán a vöröskereszt önkéntesei gyűjtik majd össze a csomagokat, amiket december 15-én, szombaton a gyergyószentmiklósi sportiskola tornatermében osztanak szét délután 5 órától. Felhívják az „angyalkodó” gyerekek figyelmét, hogy az ünnepségre ne felejtsék el magukkal vinni az ajándékaik leadásakor kapott cetlit, hisz ennek felmutatása szükséges ahhoz, hogy ők is megajándékozottakká váljanak.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!