
Fotó: Balogh Orsolya
Habár egyre több tanintézetben kell hátrányos helyzetű roma gyerekekkel, vegyes összetételű osztályokkal foglalkozniuk a pedagógusoknak, ennek ellenére a tanárképzés ideje alatt alig készítik fel őket az ilyen osztályokra. Térségünkben a pedagógusok továbbképzésekre járnak, illetve utánaolvasnak a lehetséges módszereknek.
2017. december 12., 22:172017. december 12., 22:17
Nyilván nehézséget okoz a pedagógusoknak, amikor vegyes összetételű osztályokkal, illetve hátrányos helyzetű roma gyerekekkel kell foglalkozni – fogalmazott kérdésünkre Lőrincz Zoltán, a csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola igazgatója. Elmondta, a tanintézet csíkszentsimoni egységénél nincsenek ilyen problémák, de a csatószegi alegységnél annál inkább.
– vázolta az intézményvezető, hozzátéve, hogy a szóban forgó iskolásoknak a szociális viselkedésükkel, közösségbe való beilleszkedésükkel is gondok vannak, így ilyen téren is nevelni kell őket. „A tanárképzés alatt, az egyetemeken nem készítik fel erre az oktatókat. A mi pedagógusaink viszont részt vesznek olyan programokon, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásáról, felzárkóztatásáról szólnak” – jegyezte meg Lőrincz Zoltán.
Hasonló a helyzet a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolában is. András Ignácz igazgató szerint az ott tanító pedagógusok már hozzászoktak, hogy hátrányos helyzetű, akár roma gyerekeket kell tanítsanak, így megvan arra a „stratégiájuk”.
– számolt be az igazgató.
„Utánaolvasunk, meg képzésekre járunk, amelyeken a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást tanítják. Javasolnám, hogy a pedagógusképzés alatt is fektessenek erre hangsúlyt, hiszen falun rengeteg ilyen helyzet van” – mondta érdeklődésünkre Bíró Piroska, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola tanítója. Például abban az osztályban, ahol tanít, a kisiskolások fele roma – fűzte hozzá. Kérdésünkre, hogy milyen nehézségekbe ütközik a tanítás során, kifejtette, hogy
A tanító úgy látja, megoldás az lehetne, ha a roma gyerekekkel külön is lehetne foglalkozni, akár délutáni oktatás keretében.
Pöllnitz Ilonától, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) illetékesétől is érdeklődtünk a témával kapcsolatosan. A szakember közölte, térségünkben rendszeresen szerveznek továbbképzéséket a pedagógusok számára, illetve egy Erasmus programban is részt vesznek, amely a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásra készíti fel a tanárokat. Ezekre nagy igény van az oktatók részéről.
– magyarázta Pöllnitz. Ő is megerősítette, a tanárképzéseken e módszereket alig tanítják, sok pedagógust hallott panaszkodni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!