Amikor a tárkonyé a főszerep

Átlagosan három órát kell főnie a tárkonyos csorbának •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Átlagosan három órát kell főnie a tárkonyos csorbának

Fotó: Erdély Bálint Előd

Egy igazán gazdag erdélyi tárkonyos csorbát készített ezúttal Karácsony József, a Főnix Konyha séfje. Az étel összeállítása közben nemcsak a hozzávalók helyes sorrendjéről beszélt, de a nokedli készítését is elmagyarázta a szakember.

Fülöp-Székely Botond

2020. augusztus 05., 11:592020. augusztus 05., 11:59

„A levesek elkészítésénél mutatkozik meg igazán, hogy ki mennyire érti a dolgát a konyhában” – jelentette ki Karácsony József, a Főnix Konyha séfje, aki ezután rögtön hozzá is látott az erdélyi tárkonyos csorba összeállításához.

Első lépésként egy megfelelő méretű fazekat vett elő, majd ebbe némi olívaolajat öntött, és az alacsony fokozatra állított gáztűzhelyre helyezte. Ekkor vette elő a sertés nyaki részéből vágott füstölt, csontos húst, amelyet lepirítani készült.

Idézet
Ezt csak darabolni kell, hiszen az ízére van szükségünk, maga a csontos hús nem kerül a tányérba. Az inkább a szakács jussa. Ettől a hústól füstös, aromás ízűvé válik az olaj vagy éppen a házi zsír, ha azt használunk

– így Karácsony.

Finom füstös ízt ad a levesnek a lepirított, csontos sertésnyak •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Finom füstös ízt ad a levesnek a lepirított, csontos sertésnyak

Fotó: Erdély Bálint Előd

Amikor megpirult a csontos hús és az olaj is színt váltott, akkor került az edénybe a felaprított császárszalonna. Utóbbinak karamellizálódik a zsíros része, ami szintén finom ízhatást eredményez. Kis idő múlva felaprított vöröshagymát és fokhagymát adagolt az ételhez, hiszen ezeket is meg kell dinsztelni. Ekkor sóval, borssal és vegeta fűszerkeverékkel ízesített a séf.

A sertéslapockáról származó, kockákra vágott húst akkor adagolta a csorbához, amikor már üveges volt a hagyma. Amikor a hús is kellőképpen megpörkölődött, a séf annyi vizet öntött az edénybe, hogy ellepje a hozzávalókat, és 10–15 percig főni hagyta.

Pirított zöldségek

Azért, hogy a zöldségek ne lebegjenek a leves tetején, a séf előbb egy serpenyőben kevés olívaolajban pirítja le a felkockázott petrezselyemgyökeret, zellert és sárgarépát. Pirításkor ugyanakkor néhány babérlevelet is tett az edénybe, hiszen a fűszer így adja ki igazán a megfelelő ízhatást.

Érdemes külön lepirítani a zöldségeket •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Érdemes külön lepirítani a zöldségeket

Fotó: Erdély Bálint Előd

Idézet
Ha nem pirítjuk meg egy picit a serpenyőben, esetleg a gáztűzhely lángjaiban a babérlevelet, akkor az annyit jelent, mintha a fáról belefújt volna egy levelet a szél

– fogalmazott Karácsony József. A zöldségeket és a babérlevelet azután tette a levesbe, miután kellőképpen megpirultak, majd ismét felöntötte és főni hagyta. A felaprított krumplit az étel elkészülte előtt nagyjából fél órával tette az edénybe, hogy ne főjön szét.

Készítsünk nokedlit

Öblös tányérba helyezte a búzalisztet a séf – ebből két merőkanállal –, majd ehhez három nyers tojást adagolt. „Noha sokan vizet is használnak a nokedli készítésekor, nekem egyszer egy séf azt tanította, hogy ez anélkül lesz igazán jó. Annyi tojást kell használni, hogy az vegye fel a lisztet” – magyarázta.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A masszát végül habverővel összekavarta. Ebből apró darabokat szaggatott a készülő levesbe röviddel az elkészülte előtt. Amint ez megfőtt, vagyis pár perc múlva, főzőtejszínt öntött az ételbe sűrítésképpen. Ezután került bele az ecetes tárkony és némi só, bors, vegeta fűszerkeverék, illetve ecet ízesítésként.

Nokedlivel dúsíthatjuk az ételt •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Nokedlivel dúsíthatjuk az ételt

Fotó: Erdély Bálint Előd

Tizenöt perc múlva már lehetett is készíteni a tányérokat. „Összességében három órát kell főjön egy leves, hogy ne erjedjen meg könnyen, ha ez megtörtént, már lehet is tálalni” – jegyezte meg a séf.

Galéria

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés