
A húsvéti időszakban több élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartanak
Fotó: Pál Árpád
A húsvétkor népszerű termékeket, mint a hal, bárány és más hentesáru, csokoládé, tojás, bor, péktermékek, tojásfesték ellenőrzését végzi a következő napokban a Hargita megyei fogyasztóvédelem, illetve a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság. Emellett a szálláshelyeket és vendéglátóipari egységeket is ellenőrzik.
2017. április 10., 19:412017. április 10., 19:41
A napokban a piacokon, áruházakban vizsgálódnak a fogyasztóvédelem munkatársai, de a különböző vásárokban kapható árut is ellenőrzik – tudtuk meg a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetőjétől. Laurenţiu Moldovan lapunknak elmondta,
A szállásadásra szakosodott vendéglátók is számíthatnak a fogyasztóvédelem látogatására, náluk a hatóság emberei a szolgáltatás minőségét ellenőrzik, hogy
Az éttermek, szállodák konyháiban az élelmiszerek minőségét, a tárolást és a higiéniát vizsgálják.
„Nem a bírságolás a cél, hanem hogy megértessük az eladókkal, a szabályoknak megfelelően kell eljárni” – tette hozzá Moldovan. Éppen ezért tartottak Csíkszeredában hétfőn egy konferenciát, ahová termelőket, eladókat, viszonteladókat, szállásadókat és vendéglátóipari egységek vezetőit is meghívták. Tájékoztatták őket a szabályokról, azok gyakorlati alkalmazásáról. Aki a figyelmeztetések ellenére sem tartja be az előírásokat, bírságra számíthat, ami 3000-től akár 30 ezer lejig terjedhet.
Az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság közel húsz munkatársa már több mint két hete folytat ellenőrzést a megyében – tájékoztatott Püsök László, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője. A hatóság ellenőrzi a tojófarmokat, tojáscsomagoló egységeket, az élelmiszerüzleteket, illetve a hús- és tejfeldolgozó üzemeket. Megvizsgálják a vendéglátóipari egységeket is. Az első jelentéseket a hét végére kell összeállítaniuk, eddig semmilyen kirívó, a közegészségre veszélyt jelentő helyzettel nem találkoztak.
Három kisvágóhíd kapott engedélyt
Hargita megyében idén Alsósófalván, Kászonban és Csíkszentmiklóson működő kisvágóhidak kértek engedélyt bárányvágásra, ami ezekben a napokban, az engedély kiváltását és az ilyenkor kötelező állat-egészségügyi ellenőrzéseket követően kezdődik – tájékoztatott a szóvivő. Püsök László azt is közölte, hogy szombaton és vasárnap meghosszabbított programmal dolgoznak a körzeti állat-egészségügyi központokban.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!