
A könyvtár négylábú vendége is népszerűsíti a kihívást
Fotó: Bod Péter Megyei Könyvtár
Gyerekek és felnőttek egyaránt izgalmas olvasnivalókra bukkanhatnak a Bod Péter Megyei Könyvtárban, ahol mostantól kiemelt helyen fognak szerepelni az állatokkal kapcsolatos kötetek. Az ötletgazda a magyarországi Állatvédelmi Oktatás Alapítvány, amelynek kezdeményezéséhez eddig több mint száz intézmény csatlakozott.
2024. február 06., 17:012024. február 06., 17:01
Örömmel kapcsolódott be Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy közkönyvtára is a programba, amelynek elsődleges célja
Ennek keretében a gyermek-, illetve a felnőttkölcsönző részlegen is összegyűjtöttek néhány izgalmas szerzeményt, köztük a kezdeményező alapítvány kihívásában szereplő februári könyvet is: Sigrid Nunez A barát című kötetet.
A könyvtár által kínáltakon kívül tehát az év minden hónapjában újabb olvasmány kerül terítékre az Állatvédelmi Oktatás Alapítvány kihívásában. A Bod Péter Megyei Könyvtár beharangozta továbbá, hogy lehetőségeikhez mérten állat-tematikájú foglalkozásokkal is készülnek ebben az évben a gyerekek számára.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
szóljon hozzá!