
Ha be is azonosítják egy városban a kellemetlen szag forrását, nem bírságolhat miatta a környezetőrség. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Még nem dolgozták ki az úgynevezett „szagos törvény” alkalmazási normáit, így adott esetben a levegőben terjedő kellemetlen bűzök miatt a polgárok hiába tennének panaszt. A hatóságok ugyanis módszertan nélkül nem intézkedhetnek, nem szabhatnak ki büntetést az okozóra. A 2020-ban érvénybe lépett törvénnyel a környezetvédelemre vonatkozó jogszabályt módosították.
2023. február 26., 17:592023. február 26., 17:59
Olvasónk jelezte a Székelyhonnak, hogy Csíkszereda ipari övezetében időszakonként kellemetlen szagok terjednek. Ennek kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy az emberek milyen gyakran fordulnak ilyen jellegű panaszokkal a hatóságokhoz, illetve létezik-e erre valamilyen törvényi szabályozás.
Balla Izabella, a Hargita megyei környezetőrség vezetője érdeklődésünkre elmondta, a 2020-ból származó 123-as számú törvény módosította, illetve kiegészítette a 2005. évi 195-ös számú, a környezetvédelmet szabályozó sürgősségi kormányrendeletet.
„Ennek a jogszabálynak még nem jelent meg az alkalmazási normája, így módszertan nélkül a környezetőrség nem bírságolhat ilyen esetekben, ugyanis
– magyarázta az igazgató.
Hozzátette, hogy a környezetőrség egyébként csak akkor léphet közbe, ha környezetvédelmi engedélyhez kötött tevékenységekből származik a zavaró bűz.
– húzta alá.
Azt is elmondta, hogy ilyen jellegű panaszt az utóbbi időben nem kapott a hatóság Hargita megyéből, inkább a sok por miatt érkezett hozzájuk bejelentés.
Balla Izabella kiemelte, hogy amennyiben nem engedélyköteles tevékenységből fakadó a bűz, akkor a helyi önkormányzatok hatásköre az ellenőrzés és adott esetben a bírságolás.
Ennek a vizsgálatnak az eredményétől függően a közegészségügyi szabályzatot feladataként be kell vezetni a környezetvédelmi engedély előírásaiba.
Tar Gyöngyi, a Hargita megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője megkeresésünkre mindössze annyit közölt, hogy
Az előírások szerint minden panaszra válaszolniuk kell, és volt arra példa, hogy kellemetlen szagok miatti bejelentés nyomán terepre vonultak intézkedni. „Felszólítottuk a »szennyezőket«, csak akkor még nem volt szagos törvény, tehát az addigi törvények szerint jártunk el.
– jegyezte meg a közegészségügy vezetője.
Megkérdeztük a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalt is, de eddig még egyikben sem iktattak ilyen jellegű panaszt.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
2 hozzászólás