Hirdetés
Hirdetés

Alfalvi Falunapok egyházi és világi rendezvényekkel

Kulináris sétára, vásárba várnak idén is. Archív •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

Kulináris sétára, vásárba várnak idén is. Archív

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Idén is többnaposra tervezték az Alfalvi Falunapokat, csütörtök délelőtt a Felszállott a páva rendezvénnyel kezdődik az együttlétre, egymás megismerésére, az emlékek felidézésére hangolt rendezvény.

Baricz-Tamás Imola

2018. május 24., 15:212018. május 24., 15:21

A 17. alkalommal zajló Felszállott a páva rendezvényen idén is több település hagyományőrző fellépői mutatták meg magukat. A gyergyóalfalvi Sövér Elek Szakközépiskola és a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület szervezésében nemcsak néptánc, hanem népdal, népi játék, népzene és népmese is volt műsoron a Petőfi Sándor Művelődési Házban tartott találkozón.

Hirdetés

Tartalmasnak ígérkezik a május 24–27. közötti időszak Alfaluban. A szervezők azt tartják, egyházi és világi rendezvények együtt teszik kerekké a Szentháromság ünnepére időzített településünnepet, mely programja a szokásosnál is gazdagabb idén. A falunapok eseményei ugyanis egybeesnek egy, az Európa a polgárokért nevet viselő program megvalósításával. Helyi értékek=európai értékek a nyertes pályázat címe, melynek keretében hét ország képviselői érkeznek a nagyközségbe.

Az Alfalvi Falunapok rendezvényen május 25-én, pénteken és 26-án, szombaton plébániai programokra is várják az érdeklődőket. Pénteken fiatal családoknak és ifjaknak szóló előadásokra kerül sor. 17 órától Szénégető István Házasság, család, közösség (+20) címmel tart előadást a hittanteremben, ugyanitt lesz a 12 éven felülieknek szóló, 19 órától kezdődő Élményszínház. Szintén 19 órától 14 éven felülieknek tart előadást Simó Irma Nőiesség, férfiasság címmel. A régi mozi épületében 20 órától a kolozsvári ferencesek várják az érdeklődőket. A szombati napra vetélkedőket, ügyességi játékokat és kézműves foglalkozásokat terveznek a fiataloknak, gyerekeknek és kisgyerekes családoknak, a program 10 órától kezdődik.

Az ünnepség programja

Május 25., péntek

  • 9–14 óra – Európai értékek=helyi értékek – konferencia a sportcsarnokban;

  • 18 – Családnevek focibajnoksága a műfüves sportpályán;

  • 20 – No Sugar-koncert a szabadtéri színpadon;

  • 22 – Nagy Feró és a Beatrice-koncert a szabadtéri színpadon;

  • 23.50-2 óra – DJ Szili a szabadtéri színpadon.

Május 26., szombat

  • 9–13 óra Caritas sátor a központi parkban: ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérés;

  • 9–14 – Helyi termékek kiállítása és vására az Al-Falusi Kaláka Egyesület szervezésében a központban;

  • 9 – Családnevek focibajnoksága a műfüves sportpályán;

  • 9 – Európa gasztronómiája – kulináris séta a tűzoltóság épülete melletti utcákban;

  • 10 – Térzene a központi parkban;

  • 10 – Ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, plébániai vetélkedő a plébánia udvarában és a központi parkban;

  • 16 – Lokális–Globális – testvértelepülések kulturális bemutatkozója a szabadtéri színpadon;

  • 19 – Brill Dance táncelőadás a szabadtéri színpadon;

  • 20 – Titán-koncert a szabadtéri színpadon;

  • 22 – P-Mobil-koncert a szabadtéri színpadon.

Május 27., vasárnap

  • 12 óra – Ünnepi búcsús szentmise;

  • 17 – Féltett kincsünk a hagyomány – a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület műsora a szabadtéri színpadon;

  • 18 – Gyimesvölgye Férfikórus a szabadtéri színpadon;

  • 20 – FullScreen-koncert a szabadtéri színpadon;

  • 22 – Bagossy Brothers Company-koncert a szabadtéri színpadon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés