
Albu István fontosnak tartja, hogy a Figurára minden gyergyói büszke legyen
Fotó: Facebook/Albu István
Évadvégi sajtótájékoztatót tartott Albu István, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója. Az intézmény további működtetésével kapcsolatban kijelentette, nem fogad el semmifajta visszalépést, és bízik abban, hogy a színházra nézve jó megoldás születik a kérdéses ügyben.
2017. június 28., 16:222017. június 28., 16:22
2017. június 28., 16:312017. június 28., 16:31
Hat bemutatót és három repertoáron tartott előadást láthatott ebben az évadban a közönség a Figura Stúdió Színháztól; a székhelyen 43, kiszállások során pedig 41 alkalommal játszotta ezeket a társulat. Vendégelőadások is színesítették a játékrendet – a meghívott színházaknak összesen 50 fellépését jegyzi a statisztika. Az itthon és máshol játszott darabokon, illetve a vendégelőadásokon megjelenő nézők száma mintegy húszezer.
„Nyilvánosan szeretném megköszönni a színház minden alkalmazottjának a munkáját. Mint minden évad, ez is nehéz, fárasztó, kimerítő volt” – mondta Albu István. Hozzátette, noha csak fél éve vezeti a gyergyói színházat, arra egyértelmű rálátása van, hogy
„A Figura gyergyói színház, elsősorban az itt élőknek szól, de mint egyetlen hivatalos kísérleti repertoárszínház, azt hiszem, hogy egész Erdélynek és a magyarságnak egy különleges színháza. Erre büszkének kellene lenni minden gyergyószentmiklósinak. Ezzel szemben egy nagyon furcsa jelenséget tapasztaltam: a színházunkat talán jobban értékelik máshol, mint itthon” – mondta az igazgató. Hozzátette, az intézmény nem csupán előadások színrevitelével tesz azért, hogy a gyergyóiak kedvence legyen, hanem különböző programokkal próbál kommunikációs csatornát teremteni, illetve más kulturális intézmények által szervezett eseményeket támogat elsősorban előadásokkal.
„Fontos, hogy a színház mint legnagyobb kulturális intézmény ismét a gyergyóiak szívébe kerüljön, mert végülis
– fogalmazott. Egyrészt éppen a nézők szempontjai azok, amik miatt igyekeznek más színházakkal létrehozni koprodukciós előadásokat – ebben az évadban a székelyudvarhelyi színházzal közösen megalkotott Ibusár című előadás erre a példa, és a következőkre nézve is vannak már elképzelések.
– magyarázta az igazgató.
Az idei évadban egy kellemetlen helyzet alakult ki a színház és annak fenntartója, Gyergyószentmiklós önkormányzata között. Hiába volt egyértelmű a törvényes előírás, a képviselő-testületben nem volt teljes az egyetértés annak kapcsán, hogy biztosítani kell a fizetésemeléshez szükséges pénzkeretet. A kérdés csak ideiglenesen tisztázódott, a felek abban egyeztek meg, megkeresik a legjobb megoldást arra, hogy valamelyest tehermentesíteni lehessen a várost a színház működési költségeitől.
„A megoldáshoz a színház egyedül kevés. Főleg politikai szinten tudnak olyan döntések megszületni, amelyek ezt kedvezően tudják befolyásolni. Bízom abban, hogy sikerül jó megoldást találni, hiszen mégiscsak egy színházról, Gyergyó legnagyobb és legnevesebb kulturális intézményéről van szó. Igazgatóként nem tudok elfogadni semmifajta visszalépést, ami a színházat érinti. Mi csak úgy tudunk gondolkodni, hogy fejlődést látunk magunk előtt. A visszalépés minket nem érdekel, ha ebbe beleegyeznénk, feladnánk a színház alapértékeit” – fogalmazott Albu.
Elmondta, a működtetés kérdéskörének tovább-beszélésére szeptemberi időpontot egyeztettek a városvezetéssel, a stratégia kidolgozásán a színház is gondolkodik. „Meg vagyok győződve, hogy ez a kérdés meg fog oldódni. Az biztos, hogy mi továbbra is végezzük a dolgunkat. Ugyanúgy tervezünk, ugyanúgy dolgozunk, megyünk tovább” – jelentette ki. Arról is szólt, hogy
„A normalitás keretein belül idén mi is kompromisszumokat kötöttünk, hiszen a tavalyi produkciós költségvetéshez képest nekünk is ugyanúgy 15 százalékkal csökkent a költségvetésünk, mint más intézményeknek. A hiányt saját forrásokból próbáljuk kitermelni, ami a korábbiakhoz képest több munkát, erőfeszítést igényel, hogy az elért szintet meg tudjuk tartani” – mondta Albu István.
A sajtótájékoztatón a megemelt fizetésekre is kitért az igazgató. Mint mondta, bosszantó, hogy ezzel kapcsolatban álhírek terjedtek el, és sokan ezekre alapozva támadják a Figurát. „Hamis információk keringnek a városban arról, hogy nálunk milyen nagyok lettek a fizetések. Nos, ezek közel sem akkorák, mint amiket emlegetnek akár országos átlagfizetésként. A gyergyószentmiklósi Figuránál a fizetések vizet sem vihetnek egy marosvásárhelyi, kolozsvári vagy akár sepsiszentgyörgyi színház alkalmazottjainak fizetéséhez képest. Még nem olyan rég 400 lejekből kellett megéljenek a színészek ebben a városban 300–350 lejes lakbér mellett, és akkor is becsülettel dolgozott mindenki. Hogy most megközelítőleg normális életfeltételeket tudunk biztosítani, ezért nem hiszem, hogy bárki is egy szót vethetne ránk” – fogalmazott a színházigazgató.
Július 6-án Egyetlen
Noha befejeződött az évad, nem állt le teljesen az élet a Figuránál. Több nyári fesztiválon is részt vesz a társulat, itthon pedig a Nyári Kulturális Fesztivál alkalmával az Egyetlen című előadást mutatják be. A következő évadot augusztus 21-én kezdik, szeptemberben előadásokkal jelentkeznek. Október 13–22. között pedig ismét beindul a színházi nagyüzem Gyergyóban – ekkor tartják a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumát. Amit erről már tudni lehet, hogy változatosságot szánva a rendezvénynek, a megszokott társulatok mellett újabbak is meghívást kapnak, illetve hogy a járulékos programokra is nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a szervezők.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!