Hirdetés
Hirdetés

Akikre a síszezonban, de a hegyen eltűntek megtalálásában is számítani lehet

•  Fotó: Dancurás Hegyimentő Csapat

Fotó: Dancurás Hegyimentő Csapat

Több szempontból is eredményes volt az elmúlt időszak a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Szolgálat számára. Amellett, hogy fő feladatuk szerint a hegyeken bajba jutottakon segítettek, közel 60 kilométernyi turistautat tettek rendbe. Mindezek mellett eszközparkjuk is gazdagodott.

Gergely Imre

2024. január 27., 11:292024. január 27., 11:29

A Dancurás Hegyimentő Szolgálat igencsak mozgalmas éven van túl. Amint az egyesület vezetői,, Kastal Gergő és Tatár Előd elmondták, 25 balesethez riasztották őket 2023-ban, 43 alkalommal telefonos segítségkérést kaptak.

Idézet
Hogy sok vagy kevés ez a szám, az nézőpont kérdése de ha egy embert is sikerült megmenteni, akkor már eredményes a munkánk”

– fogalmazott Tatár.

Hirdetés

A síszezonban – így jelenleg is – a Bogdán sípályán teljesítenek szolgálatot, de ha baj történik a Bucsinon és Csomafalván található sípályákon is végzik a feladatukat. Tavaly 19 baleset volt a sípályákon, de már idén is volt újabb három.

A síbalesetek oka többnyire az, hogy nem megfelelően felkészülve síznek az emberek

– mutatnak rá a hegyimentők.

Ahogy minden évben, idén is terveznek olyan gyakorlatozásokat, ahol elsősegély-nyújtási ismereteiket igyekeznek frissen tartani, illetve gyarapítani és mentéseket is szimulálnak a terepen, azért, hogy olajozottan működjön a munkájuk, amikor élesben kell teljesíteniük.

Gyergyó térségében több eltűnt személy keresésében besegítettek a tűzoltóknak. Amint Kastal elmondta:

igyekeznek minél jobban összehangolni a munkájukat az önkéntesekkel, megtanítani őket például a bevetéseknél nagyon hasznos modern technikai eszközök használatára is.

Figyelnek arra is, hogy az utánpótlást is kineveljék. A hozzájuk csatlakozók többsége olyan gyermekprogramokon ismerkedik meg a munkájukkal, amelyeket gyermeknapokon, és iskolai eseményeken mutatnak be.

Amire a legbüszkébbek: közel 60 kilométernyi turistautat újítottak fel Görgényi havasokban. Ez egy 3-4 évig tartó projekt részeként történt meg, és

amikor ez lezárul ez a folyamat, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatával együttműködésben elkészül egy 3D térkép is ezekről az utakról, amely tartalmaz minden fontos információt, ami a túrázók hasznára lehet.

Az idei munkájuk során a Libánon folytatják a turistautak rendbetételét és továbbra is figyelnek a megelőző, oktató programjaikra is.

Fontos előrelépésnek számít, hogy a bevetéseiket mostantól egy Toyota Hillux terepjáró könnyíti meg, amely komoly segítség lesz a bevetések helyszíneire való eljutásban, a bajba jutottak szállításában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés