„Nem kapunk sehonnan segítséget, tavaly ilyenkorra már megkaptuk a cukrot, a lisztet, most az sincs.Van, hogy a szocsiált (szociális juttatást) is el akarják vágni. Miből éljenek a cigányok? Munkát sehol nem adnak, mert a magyar, a székely mindenhonnan kimar. Persze, van, hogy az ember belefelejt, hogy nem tud menni hosszabbítani. Az őszintét mondom: a romának nem olyan a memóriája, mint a magyar embernek. Mert a magyar ember megjegyzi, hogy mit mondtak, milyen nap van. A roma azt mondja, ez a hónap, az a hónap, s amikor odajutottak, elvágnak mindent, mert nem tudja, melyik hónapban kellett volna hosszabbíttatni. Összefolynak a napok”– panaszolja az egyikük.

Mint mondják, a gyermekek többnyire járnak iskolába, de nem mindig van cipőjük, ruhájuk, amibe menjenek, ezért „elvágják” a gyerekpénzt.

– magyarázza egyik bőrkabátos férfi.

– mutat rá a bőrkabátos. Egy másik hozzáteszi, „nyugdíjmunka” kellene, hogy legyen egy kicsi „évidejük”.

A legnagyobb gondjuk, hogy a házaik omlanak rájuk, az eső beesik, ha egy nagyobb eső van, már kell kimerjék a vizet. Amikor esik, tálakban fogják fel a vizet a házban.

Ilyenkor több ételt kapnak, a lépcsőházakhoz is tesznek ki számukra.

Kérdésünkre, hogy mit kérnének leginkább az angyaltól, többen is rögtön mondják, egy jó házat, de legalább egy fürdőszobát.

– magyarázza az egyik ott lakó. Szeretnék, ha legalább a gyermekek kaphatnának ajándékot, ruhát, cipőt, vagy egy kevés édességet.

Öt éve így van ez a ház – mutatják az egyik roskadozó viskót. „Jöjjenek bátran, nem rúg a ló, rossz lovakat nem tartunk gyermekek mellett” – biztatnak amint elhaladunk egy kikötött ló mellett, hogy megtekintsük a ház belsejét, amelyben többnyire csak az összeguberált kacatok vannak.

– kap hirtelen váratlan fordulatot a kívánságlista.

A beszélgetés visszakanyarodik a tavaly kapott liszthez, cukorhoz. Idén is jól fogna. Volt olyan év, hogy csak karácsony után kapták meg a csomagot, így akkor ülték meg az ünnepet – mondják, hozzáteszik, régebb szaloncukorra is jutott.

Telefont, laptopot – kezdik aztán sorolni már bátrabban a nagyobb gyerekek. „Nagyra vágytok, hej, legalább egy csokoládét hozzon” – zökkenti vissza a valóságba őket egy nő, majd a többi asszonyra ripakodik, örvendjenek, ha az angyal küld valamit, amiből főzhetnek.
És hogy mit főznének szívesen, ha tehetnék?

– vágják rá kórusban az asszonyok. „Jó fazék töltött káposztát s nagy kenyeret melléje” – erősíti meg egy idősebb asszony, látni, hogy lelki szemei előtt már gőzölög is a vágyott finomság.