Hirdetés
Hirdetés

Akiknek nem örömteli ünnep a karácsony

Sok mindent kérnének az angyaltól, de legalább csokit hozna – mondják a gyerekek •  Fotó: Gecse Noémi

Sok mindent kérnének az angyaltól, de legalább csokit hozna – mondják a gyerekek

Fotó: Gecse Noémi

Amíg a karácsonyt megelőző napokban egyesek azért aggodalmaskodnak, hogy elég szépre és finomra sikeredett-e a bejgli, hogy hányféle ételt készítsenek, hogy tündököljön az egész lakás, addig vannak, akiknek mindez nem merül fel problémaként. Ott jártunk, ahová nem biztos, hogy eljut az angyal. Ott, ahol nagy kenyerekről és töltött káposztákról álmodnak.

Péter Beáta

2017. december 25., 16:352017. december 25., 16:35

Omladozó házak, sárban szaladgáló gyerekek, a közcsapról vizet hordó asszonyok, kukázásból hazatérők – ez a kép fogad, amikor megérkezünk a csíksomlyói, Somlyó utcai cigánytelepre. Már az utca elején körbevesznek, jelezvén, hogy itt a határ, ennél tovább nem mehetünk idegenekként. A kezdeti gyanakvásuk azonban hamar feloldódik, amikor megtudják, hogy csak beszélgetni szeretnénk. Egyik-másik arc ismerős is, a városi kukáknál szoktam látni. Egymás szavába vágva mesélnek,

készülnének ők is a karácsonyra, de nemigen van amiből.

Hirdetés

„Nem kapunk sehonnan segítséget, tavaly ilyenkorra már megkaptuk a cukrot, a lisztet, most az sincs.Van, hogy a szocsiált (szociális juttatást) is el akarják vágni. Miből éljenek a cigányok? Munkát sehol nem adnak, mert a magyar, a székely mindenhonnan kimar. Persze, van, hogy az ember belefelejt, hogy nem tud menni hosszabbítani. Az őszintét mondom: a romának nem olyan a memóriája, mint a magyar embernek. Mert a magyar ember megjegyzi, hogy mit mondtak, milyen nap van. A roma azt mondja, ez a hónap, az a hónap, s amikor odajutottak, elvágnak mindent, mert nem tudja, melyik hónapban kellett volna hosszabbíttatni. Összefolynak a napok”– panaszolja az egyikük.

Mint mondják, a gyermekek többnyire járnak iskolába, de nem mindig van cipőjük, ruhájuk, amibe menjenek, ezért „elvágják” a gyerekpénzt.

Idézet
Szólongassák a szülőket, hogy kell engedni a gyermeket iskolába. De ha nincs cipője, hogy menjen? Ötszázhuszonkét lejt kapunk, amiből öten kéne megéljünk. Ezelőtt hatan, de a lányom férjhez ment. Két gyermekem kilencedikes, az egyik megbukott. Nehéz őket iskoláztatni

– magyarázza egyik bőrkabátos férfi.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Van, aki tart lovat, disznót, legtöbben a szemetesekhez járnak gyűjtögetni – üveget, papírt, pillepalackot, vasat, ételt és ruhát. „Megyünk a kukákhoz, flakonyozunk, de még onnan is elkergetnek. A ruhákat a nagy vasszekrényekből szedjük ki kankóval. Ha megfognak, megbüntetnek. Egyszer az egyik leánka bebújt egy ilyen szekrénybe, de nem tudott kijönni, a pompierság (tűzoltóság) szedte ki” – meséli egy nő.

Mindjárt érkezik a vajda is, csak fát vág – tudjuk meg. Láthatóan nagy esemény ez, mert végre van amit vágni.

Idézet
Egy hete engedték meg, hogy bemenjünk az erdőbe fáért, idáig meg volt szigorítva. Egy kicsi négykerekű szekérrel szoktam járni, kimentünk, az erdész megfogott, s akarta hívni a zsándármokat. Ott kellett hagyjam a fát. De amikor ilyen idő van, mivel melegítsek? Menjek a szomszédhoz, lessem meg, hol van a fája, s lopjam el? Így is az van, hogy a cigányok lopják másnak a vagyonát. Nyáron még van napszám, de télre nincs munkánk, nincs amiből keresni. Azt mondják, az élet nem cukor. Mindenhol vannak nehézségek. Van itt egy szomszéd, aki rajtam szokott segíteni, de vannak olyan családok, akik semmit nem kapnak se szocsiált, semmit

– mutat rá a bőrkabátos. Egy másik hozzáteszi, „nyugdíjmunka” kellene, hogy legyen egy kicsi „évidejük”.

A legnagyobb gondjuk, hogy a házaik omlanak rájuk, az eső beesik, ha egy nagyobb eső van, már kell kimerjék a vizet. Amikor esik, tálakban fogják fel a vizet a házban.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Az utcában lakók jönnek-mennek, cserélődik a körülöttünk álló társaság, kíváncsian méregetnek. Én aggódok a gyermekekért, hogy megfáznak, ők nem. Egy évesek, két évesek sapka nélkül, vékony szvetterben. „Nincs meleg” – mondják kacagva, miközben látják, ahogy fázósan toporgunk a sárban.

Mondják, meg szokták ünnepelni a karácsonyt, a gyermekeik is várják az angyalt.

Van, hogy egy fenyőágat díszítenek fel, ha szerencséjük van, a kukáknál találnak egész fenyőfát.

Ilyenkor több ételt kapnak, a lépcsőházakhoz is tesznek ki számukra.

Kérdésünkre, hogy mit kérnének leginkább az angyaltól, többen is rögtön mondják, egy jó házat, de legalább egy fürdőszobát.

Idézet
Egy kilenc négyzetméteres házban laknak hatan-heten, fürdő nélkül. Amikor a felnőttek mosakodnak, a gyermekeket ki kell küldjék, akármilyen hideg van. Amikor a tizenöt-tizenhat évesek mosakodnak, akkor a család többi tagja megy ki

– magyarázza az egyik ott lakó. Szeretnék, ha legalább a gyermekek kaphatnának ajándékot, ruhát, cipőt, vagy egy kevés édességet.

Öt éve így van ez a ház – mutatják az egyik roskadozó viskót. „Jöjjenek bátran, nem rúg a ló, rossz lovakat nem tartunk gyermekek mellett” – biztatnak amint elhaladunk egy kikötött ló mellett, hogy megtekintsük a ház belsejét, amelyben többnyire csak az összeguberált kacatok vannak.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

„Nem tudom bekertelni az udvart, mert a néptanácsé. Pedig úgy be tudnám virágozni, szép virágokat ültetnék. Engedjék meg, hogy építsünk rendes, normális lakást. Még adót is fizetnénk. Amíg a két kezemet bírom, dolgozok. De a legeslegnagyobb kívánságunk, hogy innen elköltözzünk valamerre. S külön-külön, szanaszét. Mert itt egyben vagyunk, s

Idézet
ha a cigányok egyben vannak, nem jönnek ki jól egymással

– kap hirtelen váratlan fordulatot a kívánságlista.

A beszélgetés visszakanyarodik a tavaly kapott liszthez, cukorhoz. Idén is jól fogna. Volt olyan év, hogy csak karácsony után kapták meg a csomagot, így akkor ülték meg az ünnepet – mondják, hozzáteszik, régebb szaloncukorra is jutott.

Telefont, laptopot – kezdik aztán sorolni már bátrabban a nagyobb gyerekek. „Nagyra vágytok, hej, legalább egy csokoládét hozzon” – zökkenti vissza a valóságba őket egy nő, majd a többi asszonyra ripakodik, örvendjenek, ha az angyal küld valamit, amiből főzhetnek.
És hogy mit főznének szívesen, ha tehetnék?

Töltött káposztát

– vágják rá kórusban az asszonyok. „Jó fazék töltött káposztát s nagy kenyeret melléje” – erősíti meg egy idősebb asszony, látni, hogy lelki szemei előtt már gőzölög is a vágyott finomság.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

„Ezelőtt hét-nyolc éve voltak szép karácsonyaink, akkor több volt a segítség. Készen megkaptuk a csomagokat. Volt egy pap, Tiszti pap, megcsináltatta a töltelékeket, sorjában mindenki kapott. Mindenkinek annyi töltött káposztát adott, hogy elég legyen a családnak. Egy évben hozták feldíszítve a karácsonyfát, cukorkával kirakták, hóembert melléje, a gyerekek örvendek, énekeltek. Éltünk jobb időket is. Nekünk nem egy örömteli ünnep a karácsony. Mindenki szeretné megtartani, csak nincs mód” – összegez az egyik férfi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés