Hirdetés
Hirdetés

Akiket beszippantott a régizene világa

•  Fotó: Fazakas Gabriella

Fotó: Fazakas Gabriella

A magyarországi és romániai tagokból álló Concerto Spiralis együttes, valamint Veress Viktóra, a Székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Barokk Zenekarának művészeti vezetője találkozott hétfőn reggel a sajtó képviselőivel a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon való fellépésük apropóján.

Péter Beáta

2017. július 10., 22:342017. július 10., 22:34

A Márton Áron Főgimnáziumban koncertezett hétfőn este a Concerto Spiralis, amely Samuel Scheidt-et (1587-1654) és korát idézte meg a zenén keresztül. Az együttest a csíkszeredai Hunyadi Koppány (hegedű) Gábor Előddel (hegedű) és Lázár Zsomborral (cselló) alapította 2012-ben. 2015-ben csatlakozott hozzájuk Lachegyi Anna (viola da gamba), Király Dóra (dulcián), Orgován Csenge (hegedű) és Benkő Mihály (lant).

Idézet
Egy nyári akadémián találkoztam Csengével és Annával, és azon kívül, hogy nagyon jó zenészek voltak, jó barátság alakult ki köztünk. Gondoltam, miért ne lehetne itthon is közösen zenélni velük. Ebből az ötletből kiindulva megszerveztem egy hangversenysorozatot a csíkvármegyei templomokban, ahová Dórát is hívtuk. Vele itt, a régizene fesztiválon találkoztam a Fesztiválzenekarban

– elevenítette fel Hunyadi Koppány, az együttes művészeti vezetője. Mint mondták, meglepően jól fogadták ezeket a koncerteket, a plébánosok is nagyon örvendtek a megkeresésnek.

Hirdetés

Ez a zene „beszippant”

A zenekari tagok megosztották azt is, hogy ki hogyan került kapcsolatba a régizenével. Koppányt gyerekkorában még az édesanyja vitte el a régizene fesztiválra, aztán később a középiskolai tanulmányok után ezzel kezdett foglalkozni. Dóra hat éves kora óta furulyázik, és mint mondta, valahogy mindig a régizenei körökben mozgott.

Nagyon tiszta ez a zene és nagyon egyszerű. És minden bonyolultsága ellenére mindig megérkezünk közösen egy zárlatra. És ez nagyon szép

– mondta.

Zsombor is csatlakozott ehhez a véleményhez, ő azért is szereti a barokk repertoárt, mert a közlés módja nagyon tiszta, egyszerű és érthető. „Nem olyan, mint a kortárs zene, amihez kell egy bizonyos fajta előképzettség, hogy az ember élvezni tudja, hanem

Idézet
könnyen átadható a laikus közönségnek is

– fogalmazott. Anna „otthonról hozza” a régizene szeretetét, édesapja furulyázik, és otthon is gyakran zenéltek. De a hangszer is, amin játszik, a viola da gamba kifejezetten a régizene felé fordulását ösztönözte.

„Ez a zene beszippantja az embereket. Magyarországon nagyon kevés lehetőség van ezt művelni. A helynek köszönhetően, ahol végül sikerült elkezdenem tanulni, jutottam el Csíkszeredába is” – magyarázta Csenge.

•  Fotó: Fazakas Gabriella Galéria

Fotó: Fazakas Gabriella

A zenekar tagjai közül van, aki Hágában, van, aki Amszterdamban, Lipcsében tanul épp. A régizenei kottákról elmondták,

ma már könnyebb hozzáférni egy-egy kottához az internetnek köszönhetően, de vannak olyanok, amelyekhez különböző kapcsolatok szükségesek, hogy megkapják. Minél régebbi egy kotta, annál nehezebb elérni

– fogalmaztak.

Mint mondták, átlagban négy órát, de volt már rá példa, hogy – különböző hangszereken ugyan – de tíz-tizenkét órát is gyakoroltak. A zenekari próbák úgy zajlanak, hogy mindenki otthon begyakorolja a saját részét, majd, amikor találkoznak, összepróbálják. „Már gördülékenyen megy, játszottunk már annyit együtt, hogy tudjuk, mire számítsunk. Koppány mindig jó műsort állít össze. Amikor tehetjük, szánunk rá időt arra, hogy elmenjünk kirándulni, mert fontos, hogy egymást megismerjük, hogy egymásra hangolódjunk.

Idézet
Este másképp tudunk közös koncertet adni, ha egymásra hangolódtunk

– hangsúlyozta Dóra.

Diák és tanár

Az összeszokás fontos a Székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Barokk Zenekarában is, éppen ezért zenekari tábort is szervezett a tagoknak a művészeti vezető. Veress Viktória úgy tartja, fontosak a közös programok, mert összehozzák a zenekar tagjait. A csíkszeredai származású Viktória a Régizene Nyári Egyetemnek volt a diákja, most már saját zenekara van.

Idézet
Nagyon megtetszett a régizene, egy új idegennyelv volt a számomra, mert Bukarestben romantikus és modern zenét tanultam. Teljesen magába szippantott ez a világ.

Ennek köszönhetően elkértem egy barokk vonót, utána én is csináltattam. 2014 őszén megalapítottam a barokk zenekart Székelyudvarhelyen. Örülünk, hogy mint zenekar itt fel tudunk lépni. Most is részt veszek a kurzusokon, eddig hegedűszakon voltam, de most kipróbálom az éneket is, Palócz Rékához iratkoztam fel”– osztotta meg velünk. A Székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Barokk Zenekara július 16-án a csíkszeredai református templomban az istentisztelet után fél tizenkettőtől tart koncertet.

Samuel Scheidt
Majdnem száz évvel azt követően, hogy 1517. október 31-én Luther Márton közzétette Wittenbergben a vitairatát, Európa műzenéjét még mindig nagyban befolyásolja az olasz stílus. Egyes német szerzők, mint Heinrich Schütz, egy új protestáns stílus kialakítása érdekében nem Itáliába mentek tanulni, hanem ellentétes irányba vették útjukat. Talán az elsők között volt Samuel Scheidt, aki Halleből Amszterdamba ment a legendás hírű Jan Pieterszoon Sweelinckhez. Hazatérte után a brandenburgi udvar zenei életét virágoztatta fel, és még a harmincéves háború idejére sem hagyta el hazáját. Zenéje nagy hatással volt a kor későbbi szerzőire is – írják a fesztivál műsorfüzetében.

A fesztivál keddi programja
A Márton Áron Főgimnázium dísztermében ma a Régizene Nyári Egyetem keretében Szabó András zenetanár a lamentációkról tart előadást délután 3 órától. Este 8 órától pedig a X. Régizenei Nyári Egyetem tanárainak és hallgatóinak közös koncertjét lehet meghallgatni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés