
A jelenlevők részletes beszámolót hallhattak a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás múlt évéről
Fotó: Gecse Noémi
Tavalyi tevékenységükről, idei terveikről számolt be az idén tíz esztendős Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás pénteken. Egy évtizednyi munka után, habár szükséges az újratervezés, tovább folytatják a térség fejlesztéséért végzett munkát.
2018. március 25., 09:422018. március 25., 09:42
Csíkrákoson tartotta meg éves beszámolóját a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás pénteken este hét órától.
Őket elsőként Császár Attila, Csíkrákos polgármestere köszöntötte házigazdaként és a társulás soros elnökeként. Ugyanakkor emlékeztette a jelenlevőket, hogy habár minden évben megtartják beszámoló gyűlésüket, az idei azért rendhagyó esemény, mivel
Fotó: Gecse Noémi
A községvezető után Szentes Antal, a társulás ügyvezető igazgatója ismertette részletesen a 2017-es tevékenységüket:
Kitért továbbá a különböző pályázataik ügyében végzett egyeztetésekre, ellenőrzésekre, a benyújtott Leader-pályázataikra, valamint a mezei utas pályázatukra, amely egyelőre nem nyert. Ismertette az ivóvíz- és csatornahálózatok fejlesztését célzó pályázatuk (PNDR 7.2) közbeszerzésének lebonyolítását ‒ amely miatt 14 gyűlést tartottak ‒, illetve hogy augusztusban megkötötték az arra vonatkozó finanszírozási szerződést. Mint megtudtuk, a rendszeres napi-havi ügyvitel mellett az év során folyamatosan tartották a kapcsolatot a négy község vezetőivel, különböző egyeztetések kapcsán 7 alkalommal voltak Gyulafehérváron, egy-egy alkalommal pedig Bukarestbe és Brassóba utaztak. A ügyvezető azt is elmondta, hogy
Ezt követően a társulás pénzügyeibe is betekintést nyerhettek a jelenlevők, Szentes Antal ugyanis ismertette, hogy tavaly működési hozzájárulásként a négy község önkormányzata 39-39 ezer lejt biztosított a társulásnak, azaz összesen 156 ezer lejt.
Kincstári bevételeik a PNDR 7.2-es pályázatuk 5,1 millió lejes előlegével és a községek által biztosított önrészek révén 5,59 millió lej volt, míg 535 ezer lej kiadásuk volt. Miután az illetékes ismertette a madéfalvi Tourinform iroda pénzügyi beszámolóját is, tájékoztatta a jelenlevőket, hogy mivel annak képviselője nem tudott jelen lenni az eseményen, tevékenységi beszámolójukat a kiosztott tájékoztató anyagban találják meg.
Fotó: Gecse Noémi
Az idei év költségvetésére térve elhangzott, hogy
A 2018-as terveikkel kapcsolatban többek között elhangzott, hogy a víz- és csatornahálózat kiépítését célzó pályázatukra a technikai tervek elkészítése és jóváhagyása, valamint a közbeszerzések lebonyolítása után a munkálat elindítását is tervezik. A csíkrákosi nyertes Leader-pályázatára már aláírták a finanszírozási szerződést, így a szükséges eljárások után még idén ki is viteleznék a buszmegálló létesítést. Madéfalva Leader-pályázatára még nem kötötték meg a finanszírozási szerződést, így az is a tervek közt van, ahogy az öltözőépítés elkezdése is. Szentmihály nyertes Leader-pályázata révén új tűzoltó-felszerelést vásárolnak majd a helyi tűzoltó egyesület számára, itt a szerződéskötéstől a kivitelezésig a teljes folyamat hátra van még. Csíkcsicsónak idén állítanak össze egy pályázati csomagot a Leader-program vidéki örökség alpontjára.
Fotó: Gecse Noémi
Az esemény végén Császár Attila felkérte Szentes Csabát, „a társulás atyját”, hogy kezdeményezzen beszélgetést a következő tíz esztendőre vonatkozó új irányvonalak kapcsán. Madéfalva korábbi polgármestere kijelentette, hogy
Ehhez meglátása szerint merni kell elővenni az álmokat, s meg kell valósítani azokat ‒ ezt persze úgy kell tenni, hogy a községenkénti fejlesztések összekapcsolhatóak legyenek a térség fejlődése érdekében. Irányadóként felvetette a társulás székházául szolgáló tourinform iroda épületén szükséges feljavítások elvégzését, a gázhálózat kiépítésének megvalósítását, a megyeszékhellyel való kapcsolat szorosabbá tételét, illetve az elképzelések tervekbe való foglalását, még ha nincsenek is pályázati kiírások azokra.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!