
Elhasználódtak az utak, a járdák, parkolókat is kell létrehozni a városközponti lakóövezetben
Fotó: Gábos Albin
Több mint fél éve késik a csíkszeredai Octavian Goga sétány felújításához szükséges műszaki tervek véglegesítése. Noha a polgármesteri hivatal ezt nem szeretné, legrosszabb esetben a szerződés felbontására is sor kerülhet.
2020. február 11., 13:382020. február 11., 13:38
Tavaly ősszel már a munkálatokat is szerették volna elkezdeni, de egyelőre még a kiviteli tervek sem készültek el a városközponti Octavian Goga sétány felújításához. A 2019 tavaszán lefolytatott közbeszerzési eljárás során egy jászvásári tervező cég kapott megbízást a tervek elkészítésére, amely akkor még egy három hónapos feladatnak tűnt, és arra számítottak, hogy augusztusra ezeket el is fogadja az önkormányzat. Nem így történt, a dokumentációhoz a hivatal szakemberei több kiegészítést kértek, de ezek elkészültekor sem volt minden rendben, ezért másodszorra sem tudták elfogadni – tudtuk meg Szőke Domokostól.
Az alpolgármester elmondta,
Ennek nyomán most újabb válaszlevélben kérik a tervezőt, hogy jöjjön a helyszínre, és egyeztessenek a szükséges kiegészítésekről, mert szeretnék elkerülni a szerződés felbontását – ismertette.
A halogatás akár egy évvel is késleltetheti a munkálatok elkezdését. Ha a terveket rövid időn belül véglegesítik, kiírják a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást, és megfelelő ajánlatok esetén szerződést írnak alá, a felújítást el lehet kezdeni. Addig is marad jelenlegi állapotában a sétánynak nevezett szűk, tömbházakkal telezsúfolt lakóövezet, ahol a több mint 30 éves, korábban évente foltozott burkolat jelentős részét tavaly tavasszal felmarták. Így
A lakóövezetben új esővíz-elvezető hálózat építésével kell kezdeni a beavatkozást, részleges felújításra vár a szennyvíz- és ivóvízhálózat is. A sétány zárt jellege nem szűnik meg, a jelenlegi két autós be- és kijáratból csak egy marad, a Kossuth Lajos utca felé csak gyalogosok közlekedhetnek, autóval ezt csak szükséghelyzetekben lehet majd használni. Autóval a ki- és bejárás a Decemberi Forradalom utcából lesz, ott pedig sorompót telepítenek, mert
Ezzel nemcsak a parkolási lehetőség szűnik meg a városközpontba érkezők számára, hanem a Kossuth Lajos és Decemberi Forradalom utcák közötti átjárás is. A parkolók mellett belső udvarokat is kialakítanak, amelyeket csak a társasházakon át lehet megközelíteni, és készül egy játszótér is.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
3 hozzászólás