Hirdetés
Hirdetés

Ahol wifi nélkül is jól érzik magukat a gyerekek

Csapatösszerázó tevékenység a környezetismereti táborban •  Fotó: Pethő Melánia

Csapatösszerázó tevékenység a környezetismereti táborban

Fotó: Pethő Melánia

Új programmal bővítette tevékenységét a Gyergyócsomafalván tavaly alakult Erdészeti-Vadászati Egyesület: erdei iskolát tart az általános iskolásoknak. A természetismereti táborban fantáziát látva, a jövőben turisztikai kínálatába foglalná a programot a község önkormányzata.

Pethő Melánia

2018. július 13., 13:112018. július 13., 13:11

2018. július 13., 13:132018. július 13., 13:13

Vissza a természetbe! – akár ez is lehetne az elnevezése annak a vakációs tevékenységnek, amelyet az igények felmérésének céljával idén első alkalommal hirdetett meg a csomafalvi Erdészeti-Vadászati Egyesület. A nagy létszámú jelentkezésből kiderült,

a gyerekek nyitottak a természetközeliségre, akár annak árán is, hogy a táborhelyszínen, a panzióban nincs lehetőségük például internetezésre

– mutatott rá ottjártunkkor Szőcs Csaba programvezető. A szervező egyesület elnökeként elmondta, nyugati országok erdészeteinél már évek óta bebizonyosodott, van igény az olyan irányú szabadidős tevékenységekre, amelyek a gyakorlatban nyújtanak természeti ismereteket a gyerekeknek – ezt vezetik be mostantól Csomafalván is.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A környékkel ismerkednek

Kis erdőjáróképző és erdei iskola – ezzel a megnevezéssel tartják a programot 29 csomafalvi és környékbeli 9–14 éves korú gyerek részvételével. A táborhelyszín környékének növényvilágát túrázások során fedezik fel, előadásokon sajátítanak el tudnivalókat a vadállatokról, vadásztrófeákról, kirándulásokon ismerkednek a környék turisztikai útvonalaival, és kétkezi munkával járulnak hozzá, hogy végleges formát nyerjenek a Jézus lábnyoma tanösvény ismeretterjesztő pannói.

Hirdetés

Kiadvány is készül a táborban, azaz a növényekről, gombafajtákról, illetve az előadásokon megismertetett vadállatokról egy határozót szándékszik kiadni az Erdészeti-Vadászati Egyesület, amihez illusztrációként használják majd fel a táborozó gyerekek rajzait.

A programmal bővülhet a falu turisztikai kínálata

„Örvendek ennek a kezdeményezésnek, ami telefon, számítógép, táblagép nélkül kínál kikapcsolódási lehetőséget a gyerekeknek. Úgy tűnik, hogy vonzónak tartják a programot, ezért tervezzük, hogy közreműködve a szervezőkkel, tágítjuk a kört: a jövőben nagyobb városokból, de akár külföldről is toborzunk táborozókat. A programmal Csomafalva turisztikai kínálatát bővíthetjük, ami gazdaságilag mindenképpen jót jelentene a falunak” – fejtette ki a sajtónak Márton László Szilárd polgármester.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés