
A hőszigetelések nagy részét idén befejezik. Átalakuló arculat
Fotó: Pinti Attila
Befejezéshez közelít a Csíkszeredában idén elkezdett tömbház-hőszigetelések többsége. Tizenöt helyszínen kell végezniük idén a kivitelezőknek, három társasház esetében jövőben fejezik be a munkát.
2020. november 12., 11:302020. november 12., 11:30
A leginkább várt átalakulás azoknál a több éve részben szigetelt tömbházaknál történik, ahol korábban egy-két lépcsőház készült el, a kimaradt épületrészek lakói pedig az önrész egy részének befizetése után hiába várták, hogy a kormányprogram ismét pénzt biztosítson erre a célra. Ugyanis sem ezek, sem a két-három szintes társasházak nem feleltek meg az európai uniós támogatású hőszigetelési program feltételeinek, idén végre kedvezően alakult számukra a helyzet.
Tíz ilyen helyszín van Csíkszeredában, ezek közül kettő, a Tető utca 9. B, és a Kossuth Lajos utca 37. szám esetében az építő már bejelentette, hogy elkészültek – közölte kérdésünkre Bors Béla. Csíkszereda alpolgármestere hozzátette,
Fotó: Pinti Attila
A többi 8 tömbház, illetve lépcsőház szigetelése is elkészül idén, amíg az időjárás ezt lehetővé teszi, addig dolgoznak – tudtuk meg. Ezek a Mihail Sadoveanu utca 33./D, 34., Tető utca 20./A, Brassói út 9. A/B/E, Kőrösi Csoma Sándor utca 3. A/B, Nicolae Bălcescu utca 7., Temesvári sugárút 53./A, és a Nagy István festő utca 6./B
számok alatt találhatók.
A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség biztosította pályázati támogatásból, amelyhez a város és a lakók is 25-25 százalékos önrésszel járulnak hozzá, idén három tömbházat már korábban átadtak, a kivitelezőknek pedig a Lendület sétány 10., 14., a Pacsirta sétány 2., a Testvériség sugárút, 16. és 22./A számok alatti tömbházaknál szükséges munkálatokat pedig szintén be kell fejezniük.
Fotó: Pinti Attila
A négyemeletes tömbházak közül a Testvériség sugárút 13. szám alattinál marad még tennivaló jövőre. A Mihai Eminescu utca 2.-4. szám alatti nagyobb társasháznál, illetve a Kossuth Lajos utca 20.-26. számú tömbházsornál, amely a legnagyobb felületű az összes közül, szintén jövőben kell befejezni a szigetelést.
Ezek környékét biztonságossá teszik, és mivel nincsenek körbeállványozva, mert a kivitelező függőállványt használ, ezeket sem kell télire elbontani – tudtuk meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!