
A szervezők – Gáspárik Attila, Káli Király István, Szepessy Előd, Makkai KInga – ismertették a könyvvásár programját
Fotó: Antal Erika
Százhúsz csapat jelentkezett a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői által iskolásoknak meghirdetett olvasóversenyre – számolt be a szerdai sajtótájékoztatón Makkai Kinga, a gyermekprogramok ötletgazdája. Az idei vásár is minden korosztályhoz szóló programokat kínál.
2017. szeptember 28., 13:412017. szeptember 28., 13:41
November 16. és 19. között szervezik meg idén a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amely a szervezők ígérete szerint nagyon színes és színvonalas lesz, a felnőttek mellett az ifjakat és a kisgyerekeket is megszólítja.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a beharangozó sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az idei könyves ünnep mottója
Ezzel elsősorban arra utalnak, hogy Marosvásárhely bővelkedik a jeles szerzőkkel, az idén számos évfordulót ünnepel, ezeket az írókat és költőket pedig szeretnék, ha a fiatal nemzedék is megismerné. Tehát a múlt találkozzon a jövővel, a könyvvásár résztvevői találkozzanak a múlt nagyjai mellett a jelenlegiekkel is, fejlődjenek, tekintsenek a jövőbe.
A könyvvásár gyermekprogramjának szervezői is azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy kultúra fogyasztóvá neveljék a vetélkedőkön, a könyvbemutatókon, találkozókon résztvevő fiatalokat, kamaszokat, kisiskolásokat.
Az idén előbb a könyvkiadóknak küldték ki a meghívókat, majd a könyvkereskedőknek. Ezért a novemberi vásáron zömében, 84 százalékban a kiadók lesznek jelen, a kereskedők között pedig a helyiek élveztek előnyt. Vannak olyanok is, akik az előző években részt vettek a vásáron, de most helyhiány miatt már nem kaptak meghívót – mondta Káli Király István, akitől azt is megtudtuk, hogy nagy kínálattal lesz jelen a Kossuth Kiadó, a Magvető, saját standdal érkezik a Zrínyi kiadó és első alkalommal a Jelenkor is, amely „hozza” saját szerzőit.
Az évfordulós szerzők közül a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik idén a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek, de megemlékeznek a vásáron Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról és Aranka Györgyről is a vásárhelyiek közül, illetve a 132 éve született Kassák Lajosról, vagy Ady Endréről is, akinek 140 éves éfvordulója van az idén.
Gáspárik Attila igazgató a kultúráról, mint Marosvásárhely megtűrt mostohagyerekéről beszélt, arról, hogy a városvezetésnek mennyire mellékes dolog, hogy sikeres színház működik, vagy olyan színvonalas fesztiválokat szerveznek évről évre, mint az AlterNatív filmfesztivál, vagy a Tiberius zenei fesztivál, vagy ez a könyvvásár.
Öt éve kapcsolódott be a szervezésbe a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, amelynek vezetője, Szepessy Előd a programokat ismertette a sajtótájékoztatón. Elmondta, mint minden alkalommal, most is lesz színházi eőadás, gyermek- és felnőttkoncert, szerzői est. A vásár a hivatalos megnyitó előtt egy nappal Lelkemben gyerekkórusok címmel Szőcs Kálmán emlékestre várja az érdeklődőket. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című, Silviu Purcărete által rendezett, nemzetközi sikereknek örvendő előadása lesz látható, a Kaláka együttes Kutyából szalonna című gyermekelődásával lép fel, illetve a felnőtt közönségnek egy Arany János-összeállítással. A WH együttes és Nádasy Ádám Shakespear's Sonnets&Songs című előadását hozza el erre az alkalomra Marosvásárhelyre.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!