A pandémia sem tett jót a fiataloknak, hiszen házibulikban, a hatósági ellenőrzésektől távol is élhettek a különböző tudatmódosító szerekkel. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Rendszeresen történnek Székelyudvarhely területén olyan kihágások, amelyeket kiskorúak alkohol vagy különböző tudatmódosító szerek hatására követnek el. Ugyanakkor előfordulnak egyes közösségi csoportokban keringő erőszakos videók mintájára elkövetett bántalmazási esetek is. Emellett az utóbbi években jelentősen nőtt a marihuánafogyasztó középiskolások száma.
2021. augusztus 11., 21:592021. augusztus 11., 21:59
A város területén történő rongálások mintegy 90 százalékát kiskorúak követik el, sokan közülük alkohol vagy drog hatása alatt – tért a lényegre László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője. Hozzátette:
Ráadásul – folytatta a felsorolást – a tavalyi kijárási tilalom és más korlátozó intézkedések sem tettek jót ilyen szempontból, hiszen ezek a fiatalok szórakozási lehetőségeinek is gátat szabtak, pontosabban „átalakultak, beszorultak magánterületekre, házibulikba, hétvégi házakba, ettől a pillanattól kezdve pedig az ellenőrzési lehetőségek is drasztikusan csökkentek” – fogalmazott László. Tapasztalatai szerint
A megfélemlítés is jelen van: előfordul az is, hogy a sértett fél nem jelenti az esetet, amelyről így a rendőrség nem szerez tudomást, vagy különféle információs csatornákon keresztül értesül róla – mondta László Szabolcs.
Az utóbbi években megnőtt Székelyudvarhelyen a marihuánás cigaretta fogyasztása, elsősorban a középiskolások között – osztotta meg tapasztalatát Asztalos Lehel iskolai tanácsadó. Emellett
A szerényebb anyagi körülmények között élők csavarlazító spray-t, acetont, bódító hatású ragasztókat, lakkokat használnak, és ezekhez megvan a beszerzési helyük is – tette hozzá. „Egyre több kliensem van, már azon is gondolkodtam, hogy pszichiáterekkel konzultáljak erről, mert ijesztő méreteket kezdett ölteni.
– mondta a szakember. Kérdésünkre, hogy mi lehet az oka, a pszichológus megjegyezte: „Jó fej fiatalok jönnek ilyen problémákkal, nem tudjuk, mi a pontos oka, talán, hogy most ennek van divatja.” Többnyire egyedül konzultálnak vele, a diákok meg is kérik, hogy ne szóljon a hozzátartozóiknak. „Engem köt a titoktartás, csak akkor vonhatok be mást is, ha közvetlen életveszélyt vagy bűncselekményre utaló jelet látok” – mondta Asztalos. Egyébként
László Szabolcs szerint nagy a szülők felelőssége, hiszen az elkövetett kihágást otthon meg kellene beszélni, családon belül. Ez esetenként nem történik meg, sőt, van, amikor a szülő még a rendőrökkel sem működik együtt.
– mesélte László Szabolcs. Nem ez az általános helyzet – fogalmazott –, „általában megköszönik a rendőrség munkáját, de sajnos sok esetben csak megvonják a vállukat. Így aztán nem csoda, ha a kisebb kihágásokat egyre nagyobbak követik, míg bűncselekmény és börtönbüntetés lehet a vége.”
László Szabolcs szerint mindenekelőtt meg kellene akadályozni, hogy a kiskorúak olyan bárokat látogathassanak, ahol alkoholt lehet fogyasztani – ehhez viszont korlátozott jogi eszközök állnak rendelkezésre. A vendéglátó egység működtetőjének ugyanis nincs törvényes joga ellenőrizni a vendégei korát, személyazonossági igazolványt csak a hatóság kérhet bemutatásra.
– mondta. Szerinte a szülőknek tudniuk kellene, hogy hová, mikor megy a gyermekük, és meddig marad ott. Megoldást jelenthetnek az okostelefonok is, amelyeknek a számos negatív mellett lehet pozitív felhasználási módja is: a szülők kihasználhatnák az okostelefonokra írt személyi követő applikációk adta lehetőségeket, természetesen a gyermekükkel közös megállapodás szerint. Így mindig tudnák, merre jár, és azonnal lépni tudnak, ha baj van – mondta László. Ami az alkohol- illetve drogfüggőséget illeti, Asztalos Lehel elmondta, hogy
Szerinte a probléma enyhítéséért minél több felvilágosító előadást kellene tartani, amelybe nem csak a diákokat, hanem a szülőket is be kellene vonni. Ez utóbbiak – mondta Asztalos – egyrészt a témáról, másrészt a saját serdülőkorú gyermekeikről is keveset tudnak.
– tette hozzá Asztalos Lehel, aki azt is elmondta: időnként szülők is megkeresik, de sajnos lényegesen kevesebben, mint ahány esetben az indokolt lenne.
Ismét életre hívják a Borszeredát – a Kárpát-medence borászainak találkozóját május 9–11. között a csíkszeredai Mikó-várban.
Fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből szerda este, vagyis első körben nem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét. A sikeres pápaválasztáshoz kétharmados többség szükséges.
Tűz ütött ki egy fát szállító kamionon a 15-ös országúton, a Maros megyei Galonya és Ratosnya települések között szerda délután. Az utat mindkét irányba lezárták az oltás idejére.
A pápaválasztó bíborosok a konklávé napján a megválasztandó pápáért bemutatott misén vettek részt a Szent Péter-bazilikában. Giovanni Battista Re bíboros arról beszélt hogy az új pápának elő kell segítenie az egyházon belüli összetartást és egységet.
Kilencmillió lejes állami támogatásból fejlesztheti eszközparkját a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. A modern műszerek gyorsabb és biztonságosabb ellátást tesznek lehetővé.
Közleményben cáfolta szerdán az Állandó Választási Hatóság (AEP) az elnökválasztás második fordulójának elhalasztásáról szóló híreszteléseket.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota ad otthont idén is a Tudományos Diákköri Konferenciának (TDK) május 7-10 között, amelyen nem csak az egészségügyben tevékenykedő szakemberekhez vagy egyetemistákhoz szólnak.
Szerdán tovább gyengült a román deviza. A Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint egy euró 5,12 lejt ért, 6,13 banival (1,22 százalékkal) többet, mint az előző napi árfolyam szerint.
Továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a víz kiszivattyúzásán a parajdi sóbányánál, a gyergyószentmiklósi tűzoltókhoz a csíkszeredaiak is csatlakoztak.
Romániának kiszámíthatóságra, stabil kormányra, racionálisan gondolkodó államfőre van szüksége – jelentette ki szerdán Tánczos Barna kormányfőhelyettes és pénzügyminiszter.
1 hozzászólás