
Téli álmukra készülnek a medvék, zsírt kell felhalmozniuk
Fotó: Haáz Vince
Bár elég sok helyen elhangzik, s legutóbb egy román szenátor nyilvánosan is beszélt erről, abszurd és kivitelezhetetlen, hogy medvéket szállítsanak egyik megyéből a másikba – szögezték le érdeklődésünkre a szakemberek. Azt is megtudtuk, hogy az elkövetkező időszakban téli álomra vonul a legtöbb nagyvad, így elméletileg kevesebbet hallunk majd róluk.
2019. november 22., 21:342019. november 22., 21:34
Marius Pascan Maros megyei szenátor nemrégiben dörgedelmesen nyilatkozott arról, hogy meg kell védni a Maros megyeieket a medvéktől, és meg kell akadályozni, hogy Brassó megyéből medvéket szállítsanak oda. A szenátor ezzel magyarázta, hogy napi szinten szó van a nagyvadak garázdálkodásáról, illetve hogy a közutakon gyakran ütnek el medvéket. Ugyanakkor meggyőződése, hogy az új kormány megoldja a medvekérdést, mert megértette, hogy emberéleteket veszélyeztető probléma.
A medveköltöztetés kapcsán Papp Tamás, a Milvus Csoport vezetője érdeklődésünkre elmondta, neki is említették már ismerősei, hogy
Ezt azonban abszurdnak nevezte, hiszen aki arról beszél, hogy egy teherautóba felpakolják a nagyvadakat és idehozzák, az nem gondolkozott el arról, hogy az állatot be kell cserkészni, el kell altatni, majd elszállítani, ehhez pedig speciális eszközök, szakemberek kellenek.
és egyikük épp a Milvus, amely az utóbbi időszakban Szovátáról már több medvét is elköltöztetett. Papp Tamás úgy véli, az igazán problémás medvéket el kell vinni a zernyesti rezervátumba vagy le kell vadászni. Szerinte az elköltöztetés nem mindig sikeres, hiszen a medvék nagyon nagy területeket járnak be, és ha rászoktak a kukázásra, akkor könnyen visszatalálnak megszokott helyükre.
A Milvus csoport biológusa, okleveles vadgazdája, Domokos Csaba szerint idén azért is jöttek ilyen közel a településekhez a nagyvadak, mert az erdőkben és a gyümölcsösökben nem volt elegendő termés, így máshol kellett élelmet keresniük.
Mivel a földekről a terményt betakarították és egyre kevesebb ennivalójuk van, lassan, de biztosan el fognak vonulni, így előreláthatóan a következő hónapokban kevesebbet hallunk majd róluk.
Ami a medveköltöztetéssel kapcsolatos szóbeszédet illeti, Domokos Csaba megerősítette Papp Tamás kijelentését, miszerint nagyon kevés olyan csoport van, amely a medvét be tudja fogni, el tudja altatni. Amennyiben a problémás medvét a törvényes keretek között szeretnék elköltöztetni, az elsősorban azért nehéz, mert senki nem akarja befogadni. Az országban vannak nagy és medvék számára megfelelő területek, de az ottani vadásztársaságok nem akarják befogadni a problémás egyedeket. A Milvus csoport három medvét költöztetett el Szovátáról, és negatív kondicionálással próbáltak hatni rájuk, hogy többet ne menjenek az ember lakta területekre. Az idegen hangzású negatív kondicionálás ez esetben medvespray-jel való lefújást jelent, de betanított kutyákkal is meg lehet tépetni a medvét, hogy kerülje el a lakott területeket.
Domokos Csaba továbbá elmondta, ő személy szerint nincs meggyőződve arról, hogy jelenleg sokkal több kárt okoznak a medvék, mint 2016 előtt, amikor betiltották a kilövésüket. Mint kifejtette, az általa felügyelt Nyárád és Küküllő mentén a rezidens medvék mellett időnként lejönnek a hegyekből más medvék is, de nem lehet azt mondani, hogy szám szerint sokkal többen. Szerinte
Hozzátette, ha újra elkezdik vadászni a medvéket, az nem fogja jelentősen csökkenteni a számukat, de a nagyvadak óvatosabbak lesznek és kevésbé merészkednek majd lakott területekre.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás