
Csak kisebb járdaszakaszok megépítése maradt erre az évre Felsősófalván
Fotó: Pál Árpád
Még ezen a héten befejeznék a járdaépítést Felsősófalván, ahol a gyalogosok biztonsága érdekében folytatták a tavalyi beruházást.
2017. április 19., 18:042017. április 19., 18:04
Meglehetősen nagy a forgalom a Felsősófalván áthaladó 13A jelzésű országúton, így fontos volt megoldást találni a biztonságos gyalogos közlekedésre – magyarázta Bokor Sándor parajdi polgármester, hogy miért fogtak bele tavaly a helyi költségvetésből finanszírozott projektbe.
Azért választották ezt a megoldást, mert egyes szakaszokon a háztulajdonosok túlságosan közel építkeztek az úthoz, így nem maradt hely a kivitelezésre. A járdák összekötését átjárók felfestésével tervezik. A polgármester rámutatott, az út szintjénél alacsonyabban levő házak lakóinak kellemetlenséget okozott, hogy a járda megépítésével még nehezebbé vált a portájukról való kijutás, de a hivatal igyekezett köztes megoldásokkal enyhíteni a problémát:
A tavaly ősszel megkezdett munkálat összértéke 500 ezer lej, ami a térkőből kirakott járda mellett a szükséges átereszek elhelyezésének és a hidak megjavításának költségét is tartalmazza. Nagyobb munkálatként erre az évre a hidak betonnal történő megerősítése, illetve a rajtuk átvezető gyalogút kivitelezése maradt. Emellett csak kisebb szakaszokon kellett lerakni a járdaköveket. Bokor szerint a munkát még ezen a héten be fogják fejezni.
Képalá: Csak kisebb járdaszakaszok megépítése maradt erre az évre Felsősófalván
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!