
A főút mentén van a problémás akna, így az autók felspriccolják a szennyvizet
Fotó: Tuchiluș Alex
Elhibázott tervezés vagy felelőtlen felhasználók, esetleg mindkettő közrejátszik? Szotyorban olykor a főutcán, azaz a forgalmas országúton csorog a szennylé. Hiába sérelmezik ezt – joggal – a helybeliek, úgy tűnik, mindig lesz bűnbak, akire mutogatni lehet, de tartós megoldása a problémának közelebbről nem mutatkozik.
2024. július 23., 10:332024. július 23., 10:33
A Sepsiszentgyörgyhöz tartozó település falugondnoka, Miklós András felháborodva jelezte, a vasárnapi istentiszteleten is lehetetlenné tette az áhítatos elmélyülést a főúton csordogáló szennyvíz. Mint mondta, ez egy többéves gond, amire a városvezetéstől várja a megoldást.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester érdeklődésünkre közölte,
ő erről idén nyáron szerzett tudomást, merthogy valóban ismétlődő jelenségről van szó, már egy hete is előfordult.
Fotó: Tuchiluș Alex
Ugyanis, amiként azt Kozsokár Attila, a Közművek igazgatója is magyarázta, az Olt fölötti dombra épült faluban több átemelő-állomással oldották meg a szennyvíz elvezetését. A hétvége kellemetlenségét az okozta, hogy az aknában az oda nem illő dolgokat – rongyot, pelenkát, nedves törlőt stb. – felfogó fémrács láncait megette a rozsda, leszakadt,
A munkatársai hétfőn orvosolták a problémát, mondta az igazgató, de nem kizárható a megismétlődése.
„Ez az átka a hasonló rendszereknek. Újabban a tervezők előszeretettel folyamodnak ilyenekhez – azaz több átemelő-szivattyúval rendelkezőkhöz – az egyszerűbb, gravitációs elven működőkkel szemben, és ők kevés sikerrel hadakoznak az ilyen munkálatokat megrendelő önkormányzatokkal” – mondta.
Fotó: Tuchiluș Alex
Szolgáltatóként ők sem örülnek, amikor kész tények állítják őket a különböző települések, azaz felkérik, hogy működtessék ezeket a rendszereket, amelyek
Az is megoldás lenne, ha két-két szivattyú lenne egy aknában, és ha az egyik meghibásodik, a másik átveszi a szerepét az üzemzavar orvoslásáig, de ezt a költségvetés sokszor meggátolja. Van olyan falu is, ahol 13–15 hasonló átemelő állomás van – tárta fel a tényeket a Közművek igazgatója.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
1 hozzászólás